Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Gombnyomásra váltottak az önkormányzatok

A helyhatóságok már több mint 316 milliárd forintnyi magyar állampapírt tartottak számláikon, a betétek ideje lejárt.

MTI
2018. 03. 21. 5:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állampapírra cserélték betéteiket az önkormányzatok, a helyhatóságok január végén több mint 316 milliárd forintnyi magyar állampapírt tartottak számláikon – írta szerdai számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján. A lap rámutatott, hogy két-három évvel ezelőtt a lekötött betét sokkal népszerűbb volt az önkormányzatok körében, mennyisége 200-300 milliárd forint között ingadozott, idén januárra azonban ez a volumen 30 milliárd forint alá süllyedt.

Az önkormányzatok számláin 2015 végén még csupán 24 milliárd forintnyi állampapír volt, korábban pedig 10-20 milliárd forint között ingadozott az állomány. Az intenzív állampapír-vásárlás 2016-ban indult meg, abban az évben 122 milliárd forintért vettek állampapírt, és tavaly is hasonló összeggel nőtt az állományuk. Míg 2016-ban főleg egy éven belül lejáró hitelpapírokat vettek a helyhatóságok, tavaly már az éven túli lejáratokat preferálták.

A Világgazdaság cikke szerint vélhetően a lakossági állampapírok landoltak nagy mennyiségben az önkormányzatok értékpapírszámláin. A lap emlékeztet arra, hogy az idén január óta már csak természetes személyek vásárolhatnak hosszú lejáratú lakossági állampapírokat, így az önkormányzatok most már csak egyéves vagy féléves magyar állampapírba fektethetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.