Értékesítési csúcsok a tőzsdén

Vegyes eredményekkel zárták az elmúlt negyedévet a világ nagy tőzsdéin jegyzett cégek a minap kiadott gyorsjelentéseik szerint. A kellemes meglepetések sikeres költségcsökkentéseknek vagy egy-egy termék, szolgáltatás kiemelt népszerűségének köszönhetők. A nem várt veszteségek pedig könnyen írhatók a saját gyártmányok sikertelensége vagy a kedvezőtlen nemzetközi piaci folyamatok számlájára.

Horváth Éva
2020. 01. 31. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A prognózisnál nagyobb mértékben esett vissza ugyanakkor a British Telecom (BT) brit távközlési szolgáltató vállalat bevétele és működési eredménye is a pénzügyi éve harmadik negyedévében. A decemberrel zárt harmadik negyedévében a cég 5,779 milliárd font bevételre tett szert, három százalékkal kisebbre, mint 2018 azonos időszakában. A működési eredmény négy százalékkal, 1,977 milliárd fontra csökkent 2,062 milliárdról, amelynek mértéke az elemzőket is meglepte. A BT a vártnál gyengébbnek bizonyult harmadik negyedévi eredmény mellett is kitart éves eredmény-előrejelzése mellett – jelentette be Philip Jansen vezérigazgató.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.