Ez kihívás volt a spekulációnak: a szint közelében mindenki frankot adott el az euróval szemben, mondván, hogy erősödni nem tud tovább, gyengülni viszont igen, így csak nyerni lehet az ügyleten.
Ezt a bankok és brókercégek is így gondolták, így hagyták, hogy az ügyfelek pénzük értékének akár százszorosáért is nyithassanak ilyen pozíciókat. A svájci jegybank, amikor már sok százmilliárd eurót eladtak neki, 2015. január 15-én úgy döntött, mégsem vállalja ezt tovább, hirtelen megszüntette a plafont. Az első percekben nem is volt kereskedés, az árfolyamot meg sem lehetett határozni: néhány kötés egy euró alatt is született, utána egy darabig beállt a paritás, egy frankért egy eurót adtak. A spekulatív pozíciók tulajdonosai pénzük sokszorosát vesztették el, több brókercég csődbe ment.
A magyar kormány még időben lépett: 2014-ben úgy döntött, át kell váltani a lakossági frankhiteleket, és ezzel limitálni a már addig sem kis veszteséget (a hitelfelvételkor jellemzően 170 forint körül volt az ár, 2014-ben már 250 körül). Az árfolyamgát eltörlése után viszont azonnal 300 forint fölé szökött a frank: ez szerencsére már nem érintette az itthoni hiteleseket, nem úgy, mint a szomszédos országokban, ahol addig nem került sor az átváltásra.
2015 végétől aztán gyengülni kezdett a frank, miután zárult a sok spekulatív pozíció. 2018 elejére már el is érte a korábbi árfolyamgátat, az 1,2 eurós szintet, innen azonban újra gyengülni kezdett, a folyamat tavaly fel is gyorsult, mostanra ismét 1,06-nál tartunk. A heves erősödés okát nem tudjuk, viszont ezzel a piac hosszú távon is visszaigazolta, hogy helyes volt a frankhitelek forintra váltása.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!