A kedvtelési célú belvízi hajózás egy újabb turisztikai lehetőség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden feltétel adott a nyaralóhajózás elindulásához, amely Európa tizennégy országában már működik.

Forrás: MTI2020. 05. 22. 12:48

Kitért arra, hogy hamarosan átadják a hajózáshoz kapcsolódó informatikai rendszert, amely az utasok biztonságát, illetve a hajóbérlők minél szélesebb körű kiszolgálását segíti majd.

Környei Balázs elmondta: az idei szezon július 1-jén indul azok számára, akiknek van hajóvezetői engedélyük, augusztus 1-től pedig már azoknak is, akiknek nincsen engedélyük. A foglalási feltételeket és egyéb információkat a nyaralohajozas.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődök. Európában a Nicols hálózatában – amely 600 hajót üzemeltet a nyugat-európai csatornákon, Portugáliától Németországig -, és mintegy 500 utazási irodában fogják értékesíteni a magyarországi nyaralóhajózás lehetőségét.

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a járványhelyzet elmúltával a belföldi turizmus erősödésére számítanak, bízik abban, hogy ennek a helyzetnek az egyik nyertese a Tisza-tavi térség lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.