Több programot is elindított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány okozta válság leküzdésére és a kedvezőtlen hatások megelőzésére. Ezek egyike a kötvényvásárlási program, amely bár viszonylag kis tétel, máris elérte célját. A világ nagyobb jegybankjai már évek óta alkalmaznak eszközvásárlási programokat, amelyek során fedezetlen jegybanki pénzből elsősorban állampapírokat vásárolnak, hogy ezzel is élénkítsék a gazdaságot, esetenként emeljék a túl alacsony inflációt. A kisebb jegybankok általában kerülték ezt a módszert, de a mostani válság alatt többen, köztük az MNB is élt vele.
Jól számolt a jegybank a kötvényekkel
Elég volt csupán egy kis beavatkozás a jegybanktól, azaz a gazdaságunk egész jól bírja a válságot.
A program meghirdetett keretösszege ezermilliárd forint volt, célja pedig az, hogy a hirtelen magasra szaladó hosszabb államkötvényhozamok visszaessenek a válság előtti szintre. Ezáltal pedig megnyugodjon a piac, egyben olcsóbb legyen az államadósság finanszírozása. Míg az év első két hónapjában a tízéves államkötvény hozama 1,75 és 2,25 százalék között ingadozott, addig márciusban, a piaci pánik napjaiban egész 3,3 százalékig emelkedett.
Nos, azóta ez a szint 1,85-1,9 százalékig csökkent, és ehhez eddig a jegybanknak mindössze valamivel több mint száznegyvenmilliárd forint értékben kellett államkötvényt vásárolnia a piacon – ezen a héten már csak 15 milliárd volt az összeg. Ez azért kedvező, mert az, hogy viszonylag kis beavatkozással is el lehetett érni a célt, arra utal, hogy a gazdaság viszonylag jól bírja a válságot, és a befektetői bizalom is erős. Másrészt előnyös, ha egy eszközvásárlási program nem nagy összegű, hisz az kisebb valuták esetében inflációs és leértékelődési kockázatot is jelenthet.
A devizapiac láthatóan értékeli is az eredményt: a forint árfolyama 348-ig erősödött tegnap az euróval szemben, ami a márciusi hirtelen gyengülés óta a legerősebb szint.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAtomenergia nélkül lehetetlen a globális energiaigények kiszolgálása
A klímacélokat szem előtt tartva kell a világ növekvő energiaigényét kielégíteni
Áprilisban kifulladt a budapesti albérletdrágulás lendülete
A nagyvárosi bérleti díjak emelkedése folyamatos, Debrecen már kilenc budapesti kerületnél is drágábbnak számít.
A harminc év felettieket célzó munkaerőpiaci támogatások indulnak el
Nagy Márton: A hazai munkaerő-tartalék 300 ezer ember, ezt a csoportot szeretnénk megmozgatni.
Óriási botrány van kibontakozóban az olajpiacon + videó
Az amerikai-palaolajcégek összejátszhattak az OPEC-kel annak érdekében, hogy az árakat magasan tartsák.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony Gergely a sajtjának hazudik egy beruházást, aminek a terveit még Szentkirályi Alexandra dolgozott ki
Órákig küzdöttek Robert Fico életéért + videó
Ekkor érkezik az égszakadás, erre jobb felkészülni
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
„Még mindig a műtőben van, az operáció zajlik” – itt vannak az első információk a meglőtt Fico állapotáról
Nagy elégtételként éli meg a Fradi elleni kupadöntőt a Paks kapusa, aki kedd óta tud újra őszintén mosolyogni
Magyar Kupa: Paks–Ferencváros döntő
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
Túl van az életveszélyen Robert Fico
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Elszabadul a pokol
Címoldalról ajánljuk