Egyre közelebb Budapest és Belgrád

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagy közös magyar–szerb infrastruktúra-fejlesztésekről fognak szólni a következő hónapok, évek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. A Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kivitelezési szerződése májusban lépett életbe, miközben a szerb oldalon már haladnak a munkák: néhány hete törték át a vágat falát a Fruška Gora hegység gyomrában épülő Čortanovci vasúti alagútban.

2020. 06. 17. 20:01

A Belgrád–Újvidék után a tervek szerint összesen 33 hónap alatt készül el majd az Újvidék és Kelebia, a magyar határ közötti szakasz. Ez egy 108 kilométer hosszú vasúti pálya, amelyen kilenc vasútállomást újítanak fel, három újat építenek, emellett 49 aluljárót, illetve felüljárót létesítenek. Verbászon épül egy 1600 méter hosszú völgyhíd is, amelynek elkészültével a vasútvonal gyakorlatilag a város felett halad majd. Magán a viadukton lesz a vasútállomás is. A munkálatok összértéke 943 millió euró.

A Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére szóló szerződés május 20-án lépett életbe, miután létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a kínai Exim Bank és a magyar állam között. A megállapodás értelmében a kivitelező a Budapest, Soroksár és Magyarország déli vasúti határállomása, Kelebia közötti szakaszon tervezheti és építheti meg a közlekedési nagyberuházást. A 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó.

A vonal magyar és szerbiai szakaszának megépítésével három és fél óra alá csökkenthető a jelenlegi nyolcról a Budapest és Belgrád közötti menetidő, ami jelentősen felgyorsítja a Balkánra tartó, illetve onnan érkező vasúti személy- és áruforgalom haladását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.