A fél országra kiterjed az a vendéglátó-razzia, amelyet az államalapítás nemzeti ünnepének hosszú hétvégéje előtt indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Bizonyos megyékben augusztus 20. előtt befejeződnek a vizsgálatok, Hajdú-Biharban és Békésben ugyanakkor ma még dolgoznak a revizorok, ahogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna egyes helyein is felbukkanhatnak a hatóság emberei. Bács-Kiskun megye vendéglátói ehhez képest az egész hónapban számíthatnak helyszíni ellenőrzésre, akárcsak a Budai Vár és a fővárosi Duna-korzó vállalkozásai. Győrben a hét végén veszi napirendre a NAV a helyi vendéglátósokat, s ott még az éjszakai szórakozóhelyeken is megjelenhetnek a hivatalnokok. A Balaton partján is érdemes betartani az előírásokat: Somogyban azokat a vendéglátóhelyeket ellenőrzik, amelyeknél idén még nem jártak a revizorok, Zalában ellenben mások mellett azok a vállalkozások is számíthatnak – újbóli – hatósági érdeklődésre, ahol egy korábbi vizsgálat szabálytalanságot tárt fel.
Az adóhivatal munkatársai a szokásoknak megfelelően járnak el a vendéglátósoknál is, így elsősorban azt figyelik, hogy a vállalkozó ad-e nyugtát, számlát. Emellett lényeges, hogy a gazdasági szereplők megfelelően használják-e online pénztárgépüket, s az is, hogy bejelentették-e alkalmazottaikat. Egyes helyeken a vendéglátásban érvényes kedvezményes áfakulcsok használatának szabályszerűsége is kérdés lehet, de adott esetben a revizorok forgalomszámlálásba is kezdhetnek.
Az ősz közeledte egyébként az adóhivatali ellenőrzési tervekből is kiolvasható, a hatóság ugyanis egyes megyékben már hozzáfogott az iskolaszereket árusítók ellenőrzéséhez. Minél kevesebb az idő a szeptemberi iskolakezdésig, az adóhivatal – általában – annál nagyobb figyelmet szentel a füzetek, a ceruzák és más tanszerek kereskedelmének.