Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője kiemelte: a monetáris tanács megerősítette a jegybank alelnökének múlt heti nyilatkozatát a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorításáról. Virág Barnabás úgy fogalmazott, hogy júniustól új fejezet kezdődik a hazai monetáris politikában. A legfontosabb kérdés, hogy milyen sorrendben, és milyen eszközökhöz nyúl az MNB. Amennyiben június 22-én csak az alapkamatot emelik meg 15 bázisponttal az egyhetes betéti tender kamatszintjére, jelzésértékű lépésről lenne szó, amelyre gyengüléssel reagálhat majd a forint. Ám, ha addig az egyhetes betéti tenderek valamelyikén felsrófolják a meghirdetett kamatszintet 15 bázisponttal, és ezt követően következik be az alapkamat emelése, tényleges hatásaiban is jóval átütőbb lépésről lenne szó, amely akár tovább erősítheti a forintot a későbbiekben.
Hullámvasúton a forint
A forint tegnap délután gyengült az MNB kamatdöntésének kihirdetése után. Az euró jegyzésára pár perc alatt 348,89 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon. Miután azonban a monetáris tanács megerősítette, hogy „az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen áll a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására”, jelentősen megerősödött a hazai fizetőeszköz: délután három óra után néhány perccel az eurót 347,64 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Majd nem sokkal később már meg is torpant a forint erősödése, délután négy órához közeledve újra 348,5 körül járt az euró jegyzése.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!