Kiegyenlítő-energia biztosítása az árampiac szereplőinek kezében (X)

A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram tárolására nincsenek kielégítő megoldások.

A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram nagy mennyiségű tárolására nincsenek még kielégítő megoldások, ezért minden pillanatban ugyanannyit kell belőle megtermelni, mint amennyit elfogyasztunk, különben a rendszer stabilitását és az ellátásbiztonságot nem lehetne fenntartani. A rendszeregyensúlyhoz szükséges rendszerszintű szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők egyik képviselőjének, az MVM Partner Zrt., az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel beszélgettünk az ellátásbiztonság feltételeiről.

Az áram piacát négy nagy csoport határozza meg. A fogyasztók és a termelők mellett a kereskedők, illetve a rendszer egészét felügyelő rendszerirányító, amely hazánkban a MAVIR ZRt. Az első három csoport minden naptári napra, a mérlegkörfelelősökön keresztül, negyedórás pontossággal adja meg a rendszerirányítónak, hogy mekkora mennyiségben termel és vásárol, vagy éppen ad el és fogyaszt energiát. Az így elkészített és leadott, menetrendnek nevezett tervekben minden napra 96 darab negyedórás érték szerepel (kivéve azokat a napokat, amelyeken a nyári és téli óraállítások történnek), ami az úgynevezett kiegyenlítő-energia elszámolásának az alapja. Rendszerszinten a tervezést az teszi egyszerűbbé, hogy a MAVIR felé nem az egyes szereplők mindegyike, hanem az úgynevezett mérlegkörfelelősök adják le a menetrendbe foglalt prognózist. Minden villamosenergia-piacon részt vevő szereplőnek tartoznia kell egy mérlegkörhöz, ezáltal minden termelő és fogyasztó egy mérlegkör része, és minden mérlegkör minden napra nullásra tervezi az egyenlegét: vagyis a termelt, a mérlegkörbe betáplált és az elfogyasztott, valamint a mérlegkörből kiszállított áram egyenlegének nullának kell lennie minden elszámolási időegységben, azaz negyedórában. Ez egyébként a mérlegkörfelelősnek gazdasági érdeke is egyben.

A valóságban azonban szinte biztos, hogy lesz eltérés a prognózis és a ténylegesen megvalósuló termelés és fogyasztás között. Egy erőmű például nem tudja „tűpontosan” tartani a menetrendet, vagy egy hirtelen kialakuló üzemzavar miatt csak kevesebbet tud termelni, mint várta, a fogyasztó pedig többet vagy kevesebbet fogyaszt, mint amennyi a menetrendben le lett jelentve. Ezeket az eltéréseket viszont – a rendszer stabilitása és az ellátásbiztonság érdekében – kezelni kell, hiszen minden időpillanatban ugyanannyi áramnak kell bekerülni a rendszerbe, mint amennyi kikerül onnan. Itt lép be a rendszerirányító, illetve a kiegyenlítő-energia fogalma és a rendszerirányítási tevékenység fontossága.

A menetrendekhez képest a valóságban kialakuló különbségeket a rendszerirányító olyan erőművek bevonásával egyenlíti ki, amelyek kapacitásaikat – vagy azok egy részét – nem értékesítették az adott napon a fogyasztók és a villamosenergia-piac felé. Ha kevesebb az áram a rendszerben, mint kellene, akkor az erre szerződött egység kap egy jelzést, és elkezd többet termelni. Ha pedig többlettermelés van, mert például a naperőművek nem várt áramtöbbletet adnak a rendszerbe, akkor szintén a rendszerirányító jelzésére az adott erőmű csökkenti a termelését.

Mindez természetesen pénzbe kerül, a MAVIR egy, a saját maga által irányított aukciós rendszerben vásárolja meg ezeket a kapacitásokat, szabályozási képességeket az arra alkalmas piaci szereplőktől. Egy egyszerűsített, sematikus példával élve: a rendszerben két erőmű (A és B), illetve két fogyasztó (1 és 2) van. A tervezéskor egy adott negyedórában tíz-tíz egységnyi áram előállítását prognosztizálják az erőművek, és ugyanennyi fogyasztást a két felhasználó, a negyedóra egyenlege tehát nulla. Ha azonban az 1-es fogyasztó végül csak öt egységnyi áramot használ fel ebben az időegységben, akkor máris cselekvésre van szükség a rendszer egyensúlyának a fenntartása érdekében. A rendszerirányító ilyenkor megnézi, hogy van-e olyan erőmű, amely képes visszaterhelni, azaz csökkenteni a termelését. A példában a B erőmű ekkor kap egy jelzést a rendszerirányítótól, hogy a tervezett tíz egység helyett csak ötöt termeljen. A B erőmű ettől függetlenül megkapja a tíz egység értékesítése után eredetileg neki járó értékesítési díjat, de ezen felül a rendszerszabályozásban nyújtott szolgálataiért is kompenzációt kap a rendszerirányítótól.

A MAVIR a kiegyenlítő-energia költségét azoktól a piaci szereplőktől szedi be, akik miatt szükség volt a kiegyenlítő-szabályozásra, azaz okozathelyesen allokálja ezen költségeket. Amit az egyik oldalon a szabályozó egységeknek kifizet, azt a másik oldalon kiszámlázza azoknak, akik az előzetesen leadott menetrendtől eltértek. Ezek a szereplők pedig a fogyasztókat, termelőket és kereskedőket egy csokorba fogó mérlegkörfelelősök, akik általában villamosenergia-kereskedők is. Vagyis a rendszerirányító nem egyenként az erőművekkel, fogyasztókkal (üzemekkel, háztartásokkal) számolja el a kiegyenlítési költségeket, hanem a mérlegkörfelelősökkel. A mérlegkörfelelős pedig ezt követően a saját mérlegkörében (fogyasztói, termelői körében, azaz a saját mérlegköre tagjai között) vizsgálja meg, hogy ki okozhatta az eltérést, és a velük kötött szerződéstől függően terheli át a költségeket. A mérlegkörfelelős saját gazdasági érdeke, hogy a MAVIR ZRt.-től kapott kiegyenlítő-energia költségét okozathelyesen allokálja a mérlegkör tagjaira.

A kiegyenlítő-energia szolgáltatás jövőjét az Európai Unió egy „páneurópai” összevont, robosztus rendszerben képzeli el, a jelenlegi tervek szerint már 2024 nyarától. Az új metódus lényege, hogy a kiegyenlítő-szabályozási energia nyújtására alkalmas piaci szereplők ajánlatait – amelyeknek egyébként igen szigorú technikai paramétereknek kell megfelelniük – egy nagy, közös platformra továbbítják az egyes országok rendszerirányítói. Ezután egy optimalizáló program a beadott ajánlatokból előállít egy közös lehívási listát az energiadíjak sorrendjében, és az egyes rendszerirányítók elsősorban ezeket a kiegyenlítő-szabályozási tartalékokat használhatják majd fel a villamosenergia-rendszereik kiszabályozására, a rendelkezésre álló határkeresztező kapacitások függvényében. Így egy magyar erőmű akár a portugál rendszer szabályozásában is részt vehet majd, vagy éppen fordítva.