A Tanítsunk Magyarországért program azon a felismerésen alapul, hogy a diákok azért morzsolódnak le a középiskolában, mert erőn felüli megpróbáltatást jelent számukra az otthonuktól való elszakadás, az utazás és a közösségváltás. A programban egyetemista mentorok szegődnek a diákok mellé, heti egy napot segítenek nekik a tanulásban, valamint megmutatják a településen túli világ izgalmait.
Csonka Bianka a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi karára jár angol és földrajz tanári szakra. A Tanítsunk Magyarországért programban a tavalyi tanév eleje óta vesz részt. – „A programmal az egyetem által megosztott hirdetéseken keresztül találkoztam, majd jelentkeztem a felkészítő kurzusra. Az alapozó képzésen inkább elméleti síkon kapunk ízelítőt. Megtanultuk, hogy mentorként mindenképp nyitottnak kell lenni az új kihívásokra, élethelyzetekre.”
Bianka szerint a hangsúly a gyerekeken van. – „Egy év együtt töltött idő után is azt mondhatom, hogy a legfontosabb része a munkánknak az, hogy megismerjük a gyerekeket, a gondolataikat, a terveiket. A nyitottság, határozottság és kreativitás elengedhetetlen egy jó mentor számára. Ugyanakkor képesnek kell lenni a gyerekekhez egyenrangúként, amolyan „nagytesóként” viszonyulni, mindeközben példát is mutatva” – emeli ki. – „A program legfelemelőbb része mindig az, amikor látom, hogy a mentoráltak várnak és örülnek nekem. Az egyik legszebb emlékem, hogy amikor az idei félév elején a Katica Tanyára kirándultunk. Rengeteg közös játék és érdekes beszélgetés helye volt az. Azt sem felejtem, amikor először találkoztam iskolán kívül a mentoráltjaimmal, a településen lévő tanodában. Csodás élmény volt látni és érezni, ahogy megnyílnak” – mesél Bianka.
Közös döntés
A program legnehezebb része a mentor szerint, amikor a gyerekek elzárkóznak bizonyos témák, tevékenységek elől. Ilyenkor nehéz motiválni őket. A közös tanulást sem könnyű elérni. – „Amikor bekerültem a programba, választhattunk települést, így kerültem Egyházasharasztiba. Az, hogy kik lesznek a mentoráltjaim, félig az én, félig pedig a gyerekek döntése volt. Pár találkozás alkalmával Tivadar úgy döntött, engem szeretne mentorának. Először a program által szervezett táborban találkoztunk Bükkösdön. Eleinte az ismerkedés, majd a kölcsönös bizalom fejlesztése volt a cél. Tivadar nagyon nyitott és lelkes volt már a program kezdetétől fogva, így a közös munka is könnyen haladt. Tivadar kedves és segítőkész, szívesen volt akár a szószólóm is az osztálytársai felé. Tehetséges a rajzban, amihez kapott tőlem eszközöket az első közös karácsonyon. Ezenkívül nagyon szeret sportolni, focista akar lenni”– folytatja a mentor. – „A legszebb közös emlékem vele az iskolai karácsony, amikor meglátogattuk a gyerekeket és tartottunk egy kis ünneplést, ajándékozást. Nagyon jó volt a hangulat, induláskor elköszöntünk a téli szünet végéig, megölelgettük egymást.”
Ignácz Tibor Tivadar az Egyházasharaszti Általános Iskolában tanul, hetedikes. – „Bükkösdön találkoztam a programmal. Azért akartam részt venni benne, mert jó a csapat, jó a hangulat, izgalmasak a programok. Jó érzés, hogy van mellettem egy mentor, mert beszélünk, játszunk és segít mindenben. Azt hiszem, változtam a program során, jobb lett a magatartásom. Az álmom az, hogy focista legyek. Nagyon élveztem, amikor az államtitkár úrral együtt fociztunk. De nem csak a közös focizás volt jó, hanem a meccsnézés, a beszélgetés és a pizzázás is. Köszönöm az államtitkár úrnak az élményeket!”
Borítókép: Ignácz Tibor Tivadar, mentorált (Forrás: IFKA)
