A közlemény szerint a Vaxzeveria néven forgalmazott vakcina gyártását és eladását leállították. Megjegyezték, a piacon már újabb, a koronavírus különböző variánsai ellen kifejlesztett vakcinák jelentek meg, így az AstraZeneca oltóanyaga iránti igény megszűnt.
Többet már nem fog hallani az AstraZenecáról, meg is indokolták, miért
Az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.
Független becslések szerint csak a forgalmazás első évében több mint hat és fél millió életet mentett meg a vakcina, és több mint hárommilliárd dózist adtak be világszerte
– áll a közleményben, melyben kiemelik, hogy a vállalat munkáját számos kormány ismerte el világszerte. Alig egy nappal korábban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) visszavonta a vállalat által gyártott vakcina engedélyét.
A Vaxzeveriát 18 éveseknek és annál idősebbeknek engedélyezték, két, 12 hét különbséggel beadott dózisban. Néhány országban emlékeztető oltásként is használták.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Egyre jobban tombol és őrjöng az agresszív háborúpárti Magyar Péter
Meghalt Varga Szilvia
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
Bronzérmes lett az NB I-ből kieső NEKA a férfi kézilabda Magyar Kupában
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
„Ez nem vet jó fényt a klubra” – Kubatov Gábor és Orosz Pál a Fradi edzőváltásáról
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Elhunyt az iráni elnök
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.