Termőre fordulnak azok az új kapacitások, amelyek meghatározzák a magyar gazdaságot a következő években
Bár 2024 biztosan nem a magyar ipar éve volt, amely hónapok óta szenvedi az erőtlen külső konjunktúra következményeit, a 2025-ös mérföldkőnek tekinthető, ugyanis egyszerre három nagy gyár kezdi meg a termelését pár hónap különbséggel.
A szegedi BYD-gyár, a debreceni BMW és a szintén debreceni CATL a jövő év második felében valóságos lökést adhat a hazai növekedésnek.
A jegybank decemberi inflációs jelentésében is foglalkozott az üzemek gazdasági hatásaival, amiből az derült ki, hogy a három gyár 2025-ben 0,6 százalékponttal emeli meg a GDP-t, majd 2026-ban további 0,8 százalékponttal. Sőt, a Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint a harmadik negyedévtől kezdve már 4 százalék fölötti a növekedés, ami az év végére már az 5 százalékot is megközelítheti.
Így 2025 egészében a jegybankárok szerint 2,6–3,6 százalék között lehet a GDP-bővülés, ami megegyezik a kormány 3,4 százalékos várakozásával. Azonban ami a magyar gazdaság számára igazán üdítő, hogy a jövő év közepétől már élénkülés várható a külpiacainkon, és az elemzők szerint Németország is végre magára találhat.
A kormány azonban semmit nem bízott a véletlenre. Az idei év nagy tanulsága ugyanis, hogy ha Németország bajban van, azt mi is azonnal megérezzük. Emiatt kellett idén két hónap után visszavágni a idei 4 százalékos növekedési prognózist, amit aztán 2,5 százakra, majd tovább 1 százalék alá húzott le ahogy a külpiacainkon tapasztalható problémák tovább súlyosbodtak.
Talán ez vezetett ahhoz a kormányzati felismeréshez, hogy a belső konjunktúrára a tervezésnél sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jövőben.
A 21 pontos új gazdaságpolitikai akcióterv egyértelműen a belgazdaság növekedési lehetőségeinek kiaknázásáról szól: a munkáshitel vagy a családi adókedvezmény emelésén keresztül a fogyasztást próbálja élénkíteni, miközben a tőkeprogramokkal és a lakásépítések támogatásával a beruházásokat támasztaná fel. Azt azonban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is kiemelte: ahhoz, hogy tartósan 3 százalék felett növekedjen a magyar gazdaság, a külső kereslet élénkülésére is szükség lesz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!