Kezdjük először a rossz hírekkel, idén három szombaton kell dolgoznunk, ezek május 17, október 18 és december 13, cserébe több hosszú hétvégének is örülhetünk majd – derül ki a Világgazdaság összeállításából.
Ugyanakkor a nemzeti ünnepek közül március 15-e idén szombatra esik, így az 1848-as forradalomra és szabadságharcra nem munkanapon emlékezünk, tehát extra szabadnapot sem nyerünk ezzel.
Az első hosszú hétvége így idén a húsvéti lesz, mely április 18-án, Nagypénteken kezdődik és 21-én húsvét hétfőn ér véget. Azonban a következő hosszú hétvégéig nem kell a pünkösdöt megvárnunk, ugyanis május 1. idén egy csütörtöki nap, míg a 2-át május 17-én dolgozzuk le, így
május 1-4 között négynapos hétvégének örülhetünk.
Pünkösd idén június 7-9 közé esik ekkor tehát három napig nem kell majd dolgozni mennünk. Mivel azonban augusztus 20-a szerdára esik, itt nem számíthatunk hosszú hétvégére, csak akkor, ha ezért cserébe a szabadságunkból is feláldozunk két napot, igaz így öt naposra nyújthatjuk a pihenést.
Október 23 viszont csütörtökre esik és mint fentebb jeleztük, az október 18-i szombat munkanap, tehát újabb négynapos hosszú hétvégére számíthatunk ősszel.
Ezután azonban Mindenszentek sajnos szombatra esik, így nem nyerünk bónusz szabadságot ennek köszönhetően.
Az év végén ezután már csak a karácsony jön, melynek keretében tavaly volt először munkaszüneti nap a Szenteste, december 24 is, ami idén szerdai napot jelent.
A karácsony így ötnapos hosszú hétvégével érkezik, ám ennek az az ára, hogy december 13-án, szombaton dolgoznunk kell majd. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az idei év szerdai nappal zárul, így a szabadságokat sem árt ennek megfelelően terveznünk.