Válságkezelés Tisza módra – tagadás, hárítás, hősként pózolás

Az elmúlt hónapok három válsága – az üzemanyagárak elszabadulása, a Duna apadása és a most kibontakozó gázbeszerzési probléma – ugyanazt a vonalat követi. A szakmai jelzések mindhárom esetben hetekkel, hónapokkal korábban megérkeztek, a Tisza mégis halogatta a lépéseket vagy nyíltan elutasította a javaslatokat. Ez idő alatt pedig a probléma súlyosbodott. Közös elem még, hogy a kormányzat a válság kezelése helyett rendre a kommunikációt választotta: előbb tagadta a problémát, majd megpróbálta áthárítani a felelősséget, végül pedig hősies tettként mutatta be az elkerülhetetlen, kényszerű beavatkozást.

Magyar Péter miniszterelnök a lábát lógatja a Dunába Fotó: PETER G. KISS Forrás: AFP

A miniszterelnök egyik kedvtelésének hódol: a paksi fenékküszöb építésénél pózol a kameráknak (Fotó: Facebook/Magyar Péter)

A Duna vízszintjének megemelésére szolgáló műszaki megoldás egyébként nem augusztusban született meg a kormányzatnál: a fenékküszöb megépítését korábban már a Fidesz és a Mi Hazánk is felvetette, a javaslat szakmai megalapozottságára Tóth Máté energiajogász is többször felhívta a figyelmet. 

Ehhez képest Magyar Péter az ötlet felvetőit akkor lehülyézte, néhány nappal később pedig már a kormány saját rendkívüli beavatkozásaként mutatta be a fenékküszöb építését.

Ez a kettős hozzáállás nem véletlenül kelt rossz érzést. Ha egy javaslatot azért utasítanak el, mert a hatóság úgysem engedélyezné, attól az még lehet szakmailag megalapozott. De ha ezzel párhuzamosan hülyeségnek is nevezik a felvetést, az már inkább politikai védekezésként cseng, elfedendő az elutasítás valódi okát.
Miközben a Duna egyre csak apadt, a vízügyekért felelős államtitkár éppen szabadságon volt. Kelemen Ágnest a minisztere próbálta megvédeni: Gajdos László azt állította, hogy Kelemen nem volt szabadságon, részt vett a védelmi bizottság ülésén, majd „Ausztriába küldte”, hogy személyesen tájékozódjon a Duna és a vízgyűjtő helyzetéről. Az állítások hamarosan komoly ellentmondásba kerültek az osztrák szaktárca beszámolójával, amely azt állította, hogy személyes egyeztetésre nem került sor, Kelemen Ágnessel csak telefonon beszéltek.

A kommunikációs cinizmuscunami ezzel nem ért véget, ugyanis az is kiderült: mégis lehet fenékküszöböt építeni a paksi atomerőmű hűtésének megmentése érdekében. A kormányzati szereplők, mintha a válság megoldása az ő fejükből pattant volna ki, a miniszterelnök vezetésével napokig hősként pózoltak a helyszínen, hol a gáton, hol a hidegvíz-csatorna mellett, hol csónakban, és persze az atomerőműben, fűtőelemet fogdosva. A nagy reprezentációban becsusszant egy aprónak nem, inkább nemzetbiztonságinak mondható baki is: sikerült elveszteni két minisztert is a Dunán.

A miniszterelnök elégedett (Fotó: Facebook/Magyar Péter)

Védett ár helyett védtelen autósok

Hasonló forgatókönyv rajzolódott ki az üzemanyagpiacon is. A Tisza-kormány június végén kivezette a védett üzemanyagárakat, miközben már a döntés pillanatában sem lehetett azt állítani, hogy a piaci kockázatok eltűntek volna. Sőt, a Magyar Nemzet már a kivezetés előtt arra figyelmeztetett: a külső kockázatok csak látszólag csökkentek, a közel-keleti konfliktus, a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság és a finomított termékek piacának feszültsége miatt korántsem volt garantált a tartós árcsökkenés. A kormány akkor arra hivatkozott, hogy a töltőállomási árak már a védett szint alá kerültek, ezért nincs szükség a rendszer fenntartására. Kapitány István előterjesztése ugyanakkor maga is rögzítette, hogy az üzemanyagpiac változékonysága miatt később szükség lehet hatósági ár bevezetésére, és a miniszter rendeleti úton megkapta az ehhez szükséges beavatkozási lehetőséget.
Csakhogy amikor a néhány hetes piaci nyugalom után újra megindultak felfelé az árak, a beavatkozás elmaradt. Jú­lius közepén Kapitány István még arról beszélt, hogy Magyarország üzemanyag-ellátása „biztos kezekben van”, és az ország 87 napnyi készlettel rendelkezik. Eközben a kereskedők már számoltak a kockázatokkal, a nagykereskedelmi árak emelkedtek, majd a kutakon is megjelent a drágulás. Július 23-án már a benzin és a gázolaj átlagára is átlépte a korábbi védett szintet: a dízelé 617, a benziné 597 forint volt aznap.
Innen nézve különösen nehéz megmagyarázni, miért nem használta ki a kormány azt a jogi eszközt, amelyet éppen a kiszámíthatatlan piaci helyzet kezelésére hagyott meg saját magának. Az ársapka visszaállítása persze politikailag kellemetlen lett volna: néhány héttel korábban éppen annak kivezetését mutatták be a piaci helyzet normalizálódásának bizonyítékaként.

A képet tovább árnyalja az az iparági információ, amely szerint a kormányzat közvetett módon arra ösztönözhette a vállalatokat, hogy a korábbi védett árszint alatt tartsák az áraikat, miközben maga a védett ár már nem volt érvényben.

De kanyarodjunk vissza oda, hogy a Tisza-kormány akkor szüntette meg a védett árakat, amikor már látszott: a piacot újabb kockázatok fenyegetik, majd amikor ezek ténylegesen be is következtek, nem élt a saját maga által létrehozott beavatkozási lehetőséggel. A döntés politikai árát így inkább az autósok fizetik meg a benzinkutaknál. Különösen a dízel drágult, míg a benzin átlagára mostanra egy emelkedési szakasz után lassan visszakúszott valamivel a korábbi védett ár, 595 forint alá. A gázolaj ára azért szökhetett az egekbe (lapzártánkkor az átlagos ár literenként 681 forint volt), mert az ellátás akadozik. A közel-keleti konfliktus, a Hormuzi-szoros forgalmának visszaesése és a finomított termékek piacának szűkülése bizonytalanná teszi az importot és megdrágítja a beszerzést, csakúgy, mint a Duna alacsony vízállása és az orosz export beszüntetése. Emiatt a nagykereskedelmi árak emelkednek, a kereskedők pedig egyre nehezebben tudják közel változatlan áron és folyamatosan adni a dízelt. A szűkülő kínálat és a növekvő kereslet nemcsak drágulást, hanem egyes időszakokban ellátási zavarokat és készlethiányt is okozhat. Kérdés, hogy komolyabb ellátási problémák esetén mit lép majd a kormány. Egyelőre annyit tudunk, hogy a gázolaj stratégiai készletszintje április végén 402,9 kilotonna volt, ami július végére 390,2 kilotonnára változott. Vagyis az ellátási nehézségekről ugyan nem kommunikál a kormány, de láthatóan hozzá kellett nyúlni a tartalékokhoz.

Üzleti titkot tett közzé a szakminiszter

Készletgondok vannak a földgázfronton is, és a jelek szerint a paksi esethez hason­lóan nagyot fog szólni a gázbeszerzésekkel kapcsolatos tétlenkedés hatása. Meglehet, a megoldás jóval többe fáj majd.
A Magyar Nemzet már augusztus elején írt arról, hogy az európai gáztárolók töltöttsége kísértetiesen hasonlít az öt évvel korábbihoz, amikor az első nagy euró­pai gázpiaci ártüske kialakult. Hortay Olivér, a Fidesz energiapiaci szakpolitikusa, országgyűlési képviselője már akkor arra figyelmeztetett, hogy a fűtési szezon közeledtével egyszerre több kockázat is jelentkezik: geopolitikai bizonytalanság, szűkülő kínálat, az uniós energiapolitikai változása és a tárolók kedvezőtlen töltöttségi szintje. A geopolitikai helyzet azóta sem változott kedvezőbb irányba, és közben az európai gázár a megawattóránkénti mintegy 40 eurós szintről 60-ig emelkedett.

A szakértők és ellenzéki képviselők már abban az időben figyelmeztették a kormányt arra, hogy a 2027-es évre is gondoskodni kell a beszerzésekről, Kapitány István az erre vonatkozó felszólításra semmitmondó válasszal reagált a parlamentben.

Hortay Olivér szerint a nyár első felében, amikor a gáz ára átmenetileg korrigált, kifejezetten kedvezőbb lehetőség nyílt a felkészülés megkezdésére. Ugyanis bár Magyarország gázellátása az előttünk álló télre biztosított, a hazai tárolók töltöttsége megfelelő, de súlyos kérdés az, mi lesz a 2027-es évvel: milyen áron és milyen forrásokból sikerül majd biztosítani a szükséges mennyiséget.

Kapitány István miniszterjelöltkét a bizottsági meghallgatásán. Meggyőző lehetett. (Fotó: Vémi Zoltán)

Mire az energetikai tárca érdemben foglalkozni kezdett a kérdéssel, a piaci környezet már sokkal kedvezőtlenebbre fordult. Az ebből és a késői felismerésből adódó pánikot leginkább abból a támadó hangnemből lehetett kiérezni, amellyel Kapitány bejelentette: nincs érvényes gázszerződés 2027-re. A miniszter az előző kormányt okolta, ám lényegében azt ismerte be, hogy ő maga nem foglalkozott érdemben a jövő évi gázbeszerzés kérdésével. Minél később kell nagy mennyiséget beszerezni, annál rosszabb alkupozícióban lesz a magyar fél, különösen akkor, ha közben az európai tárolók feltöltése is versenyt támaszt a rendelkezésre álló gázért. 

Pláne úgy, hogy Kapitány gyakorlatilag üzleti titkot sértett meg a bejelentésével, és annak tudatában, hogy kényszerhelyzetben vagyunk „a beszállítóink tolla borítékolhatóan vastagabban fog fogni” – ahogyan Hortay Olivér fogalmazott.

Mindhárom esetre igaz, hogy a válság időbeni kezelése milliárdos kiadásoktól menthette volna meg a költségvetést. A Duna szabályozásának költsége elkerülhetetlen, de ha korábban megvalósul, a paksi áramtermelés fennmarad, és kevesebb drága importáramra van szükség. Az üzemanyagok esetében még nem látni, merre fut ki az események sora, de a dízelhiány még sok gondot és általános áremelkedést okozhat. A 2027-es gázbeszerzésből pedig nem tudni, mi sül ki, egyelőre azt látni, hogy drága lesz.