– Brüsszel időről időre kísérletet tesz rá, hogy korlátok közé szorítsa a tagállamok mozgásterét, szuverenitását, ez a folyamat a pénzügyek, az adózás területén is tapasztalható. Ezért is nagyon fontos az az ítélet, amelyet a hét elején hozott meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese, amikor arra kértük, értékelje a reklámadóügyben hozott uniós bírósági ítéletet. – A jogi vita valójában hat és fél évvel ezelőtt kezdődött – idézte fel Tállai András államtitkár. A magyar törvényhozás akkor fogadta el a reklámadótörvényt, amit a bizottság azonnal vizsgálat alá vont. – Brüsszel kifogásolta, hogy akkoriban sávos, többkulcsos volt a reklámadó, és a kedvezményrendszer sem tetszett a bürokratáknak.
A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.