Átadták a 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti szakaszát

A november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.

Forrás: MTI2019. 09. 30. 16:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti 26,4 kilométeres szakaszát hétfőn.

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere (Fidesz-KDNP) a Somogybabodon tartott eseményen azt mondta: a kaposváriak másfél évtizede várnak erre a fejlesztésre, amelynek már a híre elég volt ahhoz, hogy a város felkerüljön a befektetők térképére, a település gazdasága azóta érezhetően erősödik.

A négysávos út eredményeként Kaposváron két ipari park épül, a városban tűzoltó- és mentőautókat is gyártani fognak, és remélhetőleg az útberuházás hozzájárul a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, versenyképes munkabért fizető vállalkozások érkezéséhez – mondta.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.

Szólt arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt feladatának tartja, hogy a magyarországi úthálózat bővüljön és megfelelő színvonalú legyen. A magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat 2016-2024 között ezer kilométernyi új szakasszal bővül, az a törekvés, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos út.

„Arra vállalkoztunk, hogy bekapcsoljuk a magas szintű úthálózatba a csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokat, ez a következő években valósággá válik” – jegyezte meg.

Mosóczi László hozzátette, a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket tartalmazó útprogram költségvetése 3200 milliárd forint, ebből 1800 milliárd forintot a központi büdzsé fedez a magyar gazdaság erősödésének köszönhetően.

Az államtitkár szavai szerint Magyarország büszke lehet idei 5,2 százalékos gazdasági növekedésére, a kormány célja, hogy a bővülés üteme a következő években is legalább 2 százalékponttal haladja meg az európai átlagot. Ezt célzott beruházásösztönző intézkedésekkel segítik, kiemelten kezelve a települések fejlesztéseinek támogatását.

Kitért arra, hogy tavaly indult a Magyar falu program a vidék lakosságmegtartó képességének fokozására és 2015 óta zajlik a 23 megyei jogú város és térségük gazdasági lehetőségeit javító Modern város program, amely 3800 milliárd forintból segíti a települések és vonzáskörzetük fejlesztését, az életminőség javítását.

„Arra törekszünk, hogy kedvező adottságaink, a központi földrajzi helyzet, a jól képzett munkaerő, az alacsony biztonsági kockázatok az ország minden részében, minden magyar javára egyformán érvényre jussanak” – fogalmazott.

Mosóczi László Kaposvárt méltatva azt mondta, hogy a somogyi megyeszékhely fejlesztési mintaváros, a helyi fejlesztés igényei rangsorának élén a közlekedés modernizációja szerepel. A 67-es gyorsforgalmi út megépítése mellett példaként hozta fel Kaposvár sűrítettgáz-üzemű autóbuszflottáját, közlekedési központjának építését.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi út lehetőséget teremt nemcsak Kaposvár, hanem egész Somogy fejlődésére, és felhívta a figyelmet arra, hogy az úttal párhuzamosan Kaposvár és a Balaton kerékpárút-összeköttetése is megvalósul.

Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni. Hozzátette, hogy egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban, 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladóknak.

A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út két további része, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő szakasz fejlesztése 2021-re valósul meg. A teljes hosszában 46 kilométeres, 130 milliárd forintba kerülő gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.