Drágább lehet a karácsonyi bárány

Nem panaszkodhatnak az idén a hazai juhtartók, az úgynevezett könnyű bárány iránti kereslet a nyári időszakban is élénk volt. Az árak enyhén ugyan, de folyamatosan emelkednek, a kilátások pedig az év második felére is pozitívak. Az állomány ugyanakkor a kedvező piaci helyzet ellenére csökken, az ágazati szereplők szerint a visszaesést egy nőivarú tenyészállat-beállítási támogatás állíthatná meg.

2019. 08. 26. 18:11
null
A gazdák szerint egy támogatási program megállíthatná az állomány csökkenését Fotó: Mátrai Dávid
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvező kilátásokkal vághat neki az év második felének a hazai juhágazat. Folyamatos a kereslet a jó minőségű vágóállatra, ezért az árak is magasabbak, mint egy évvel korábban. Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: tavasszal és nyáron is jelentős volt a kereslet a magyar bárányok iránt, ami az árak alakulásán is meglátszott. Egy évben háromszor van bárányszezon, az állatok több mint felét a csúcsidőszaknak számító húsvét környékén adják el az állattartók, ezt követően a nyári hónapokban a kivitelünk 20-25 százaléka teljesül, míg a karácsonyi ünnepek alkalmával a teljes évi mennyiség 15-20 százaléka hagyja el az országot.

Bár augusztusban, Nagyboldogasszony ünnepe előtt rendszerint az olaszországi kereslet ugrik meg, Hajduk Péter szerint egyre csökken az olasz kitettségünk, a kivitel húsz százaléka már ebben az időszakban is más piacokra kerül. Az ügyvezető igazgató szerint olyannyira jól alakult a nyári szezon, hogy problémák inkább a kereslet kielégítésével adódtak, nem volt ugyanis megfelelő mennyiségű és minőségű bárány a piacon. Ennek az oka részben az, hogy a tavalyi stagnálás után az idén enyhén csökkent az állomány. A múlt év második felében jelentős számú anyajuhot szállítottak ki a tenyésztők Törökországba. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint június elsején 1,116 millió egyed volt a juhlétszám az országban, ami négyszázalékos csökkenésnek felel meg az előző évi szinthez képest. Az anyajuhok létszáma ezen belül 2,8 ezerrel 796,5 ezer egyedre esett vissza.

Hajduk Péter szerint azonban nem csak a csökkenő állomány volt az oka a szűkösebb kínálatnak. Vélhetően a termékenyítések és az elletések időszaka sem úgy alakult, ahogy más években szokott, ráadásul a kereskedőktől kapott visszajelzések szerint a minőséggel is gondok akadtak. – Sokan még ma sem értik meg, hogy az olasz piac kiváló minőségű tejes bárányt keres, a legelős állatot ott nem lehet eladni – fogalmazott a szakember.

A gazdák szerint egy támogatási program megállíthatná az állomány csökkenését
Fotó: Mátrai Dávid

Jelezte, az év második felében várhatóan folytatódik az egész évre jellemző élénk kereslet, remélhetőleg az árak is követik ezt a tendenciát. – Mivel az év vége felé csak nagyon kevés országban van piacképes bárány, így abban bízunk, hogy a drágulás üteme nem törik meg az előttünk álló hónapokban sem – jegyezte meg Hajduk Péter. Az ágazat szempontjából biztatóak a kilátások: bár az év első felének időjárása kedvezőtlen volt, a gabonatermés így is jól alakult, ahogyan a kukoricatáblák is pozitív képet mutatnak. A gabonaháttér tehát biztosított lesz az ágazat számára, emellett a betermelt széna- és tömegtakarmány mennyisége is bizakodásra ad okot.

A kedvező piaci helyzet ellenére ugyanakkor nem várható, hogy az állomány csökkenése egyik napról a másikra megálljon, vagy hogy a folyamat megforduljon. Az ágazatban egyre nagyobb gondot okoz a generációváltás kérdése. A kiöregedett tenyésztők szerencsés esetben családon belül tovább tudják adni a gazdaság vezetését, gyakoribb azonban, hogy az állományt fel kell számol­niuk. Reménykedésre ad okot ugyanakkor, hogy egyre több fiatal jelenik meg a tenyésztők között, a kiállításokon és vásárokon is gyakran találkozni fiatalokkal a díjazottak között is. Hajduk Péter szerint az állomány fogyását egy nőivarú tenyészállat-beállítási támogatás állíthatná meg. A juttatással ráadásul egyfajta minőségi fejlődés is elindulhatna az ágazatban, hiszen az idősebb anyajuhokat fiatalabbakra cserélhetnék a tenyésztők. Hajduk Péter szerint a szaktárcától ígéretet kaptak az intézkedésre, a kérdés már csak az, hogy mikor kerül sor a megvalósítására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.