Egyre nagyobb pácban a nyugdíjba készülők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magas adó tartja vissza a munkáltatókat a befizetésektől. Bizonytalanabb az öngondoskodási rendszer jövője

Hajdú Péter
2017. 05. 31. 15:44

Az elnök lapunknak azt is elmondta, olyan javaslatot készítettek, amely mindenki számára hasznos lenne, vagyis ösztönözne a nyugdíjcélú megtakarítások növelésére, és adóbevétel-kiesést sem jelentene a költségvetésnek. A több oldalról is megtámogatott, illetve konkrét számításokat tartalmazó elképzelés lényege, hogy egy egységnyi munkavállalói befizetéshez hozzá kellene tenni kétszer akkora munkáltatói befizetést, s ezt egységesen úgy kezelni, mintha a teljes összeget a munkavállaló fizette volna be. Javaslatuk elfogadása esetén nagyobb adókedvezményt vehetnének igénybe a pénztártagok, mint amennyit jelenleg az átlagos pénztártag igénybe vesz. Az elképzelést már eljuttatták a kormány illetékeseihez, illetve minden fórumot felhasználnak, hogy a többek által is támogatott javaslat mellett kampányoljanak. Fontosnak tartják a munkáltatók szerepének erősítését, mert a pályakezdők rajtuk keresztül érthetik meg az öngondoskodás fontosságát, és így évtizedek alatt már viszonylag kisebb havi befizetéssel is jelentős nyugdíj-kiegészítést alapozhatnak meg. Az általuk kidolgozott változtatások egyébként nem jelentenének adókiesést a költségvetésnek. Ezt a javaslatot támogató Századvég háttérszámításai igazolják.

Valamiféle reményt jelent, hogy a kafetériában eszközölt nyugdíjcélú befizetéseket terhelő adó jövőre 44,66-ról 41,3 százalékra csökken, de ez nem elegendő az öngondoskodás számottevő erősítésére. Pedig már rövid távon is gondot jelenthet a munkáltatói befizetések csökkenése, de ha hosszabb időszakot tekintve is változatlan marad a helyzet, akkor nehéz évek várnak nemcsak az öngondoskodási rendszerre, de a nyugdíjrendszer is jelentős problémákkal fog küzdeni. 2060-ra egy aktív dolgozónak kétszer annyi nyugdíjast kell eltartania, mint jelenleg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.