– Lesz a Takarékbankból, ebből a szövetkezeti konglomerátumból olyan erős piaci szereplő, mint az OTP? Egyáltalán ez a cél, tehát egy negyvenszázalékos piaci részesedéssel rendelkező szereplő kiépítése?
– Mi az ügyfeleinkre figyelünk, nem a versenytársainkra, a versenyhelyzetben a piac kalibrál majd minket. A mi terveink tízszázalékos piaci részesedésről szólnak, amivel stabilan a négy legnagyobb bankcsoport egyike lehetünk az országban. Hiszem és vallom, hogy Magyarországon olyan bankrendszerre van szükség, amelyben magyar szereplők, magyar tulajdonosok vannak többségben. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a hazai banki szereplőkkel olyan szakmai együttműködést alakítsunk ki, hogy a hazai gazdaságban hazai szolgáltatásokat vegyenek igénybe azok az emberek és cégek, akikkel és amelyekkel nap mint nap találkozunk. Más, fejlettebb országokban mindez már magától értetődő, és ebben nem kell szétválasztani a nagy bankot és a kis bankot.
– Tesz ajánlatot a Takarékbank a Budapest Bankra?
– Minden eladósorban lévő szép lányt érdemes megnézni, mert a boldog házasság jó dolog lehet. Mint rendes férfiember, a Takarék-csoport is abban a korban van, hogy megnézze, milyen lehetőségek vannak, ha nőni vagy erősödni kíván. A hazai piac negyedik-ötödik legnagyobb szereplői vagyunk, és a Budapest Bank részvényei-nek értékesítése igen jelentős lehetőség, ami számos piaci előnnyel járhat. Meg kell azonban nézni, hogy milyen értékeket tudunk közösen alkotni, és ha vannak közös pontok, akkor érdemes megkérni a lány kezét, ha meg nincsen, akkor tovább kell lépni, a saját piacunkon kell tovább fejlődnünk.
– A Takarékbank ezek szerint rendelkezik a Budapest Bank megvételéhez szükséges tőkével?
– Mint mondtam, a hazai piac negyedik-ötödik legnagyobb szereplői vagyunk. A kérdés sokkal inkább az, hogy összeillünk-e és hogy a várt előnyök megérik-e az elérésükhöz szükséges befektetést. Ha igen, akkor elindulunk, ha nem, akkor meg tovább dolgozunk. Tőkehelyzet alapján olyat is olvastam, hogy csak mi vagyunk képesek megvenni a Budapest Bankot. De ilyenkor nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mit vesz az ember. Ha nekem fogathajtóként el akarnak adni egy ugrólovat, és az túl drága, akkor nem veszem meg. Ha lehet belőle fogatló, akkor érdemes vele foglalkozni, de ha nem, akkor lehet a legjobb ugróló, nekem nem fog érni semmit. Amit a mi csapatunkba nem tudunk beilleszteni, azt nem fogjuk megvenni, amit meg igen, akkor van az az ár, amiért megérheti.