Dobogós hely a cégek hitelezésében
Az intézmények, mérettől függetlenül, mostanában háromszor is meggondolják, hogy belefogjanak-e egy beruházásba, fejlesztésbe.
Az intézmények, mérettől függetlenül, mostanában háromszor is meggondolják, hogy belefogjanak-e egy beruházásba, fejlesztésbe.

A fúzióval járó feladatok és a változó külső környezet ellenére is kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Meghatározó mérföldkő volt, hogy sikeresen megvalósult a Budapest Bankkal való egyesülés, aminek köszönhetően jelentősen bővültek az ügyfelek bankolási lehetőségei.

Az elmúlt napokban végrehajtott egyesülés lezárása után a következő lépés a Takarékbank integrálása lesz.

Már dolgoznak a Budapest Bankból, az MKB Bankból, illetve a jövő évben csatlakozó Takarék Csoportból létrejövő nagybank márkáján.

A bank nettó bevétele 2021-ben közel 15 százalékkal nőtt.

Akinek mindkét pénzintézetnél van megtakarítása, annál a jogosultság összeolvad.

Az MKB és a Budapest Bank frigye több mint 1,3 millió ügyfelet érint.

Április 4-én a most egyesülő két pénzintézet korábbi fiókjai zárva tartanak.

A fúzió a Magyar Bankholding újabb fontos állomása, 2023-ban a Takarék-csoport is beolvad.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.