A törvény már nem kötelezi a Magyar Posta Zrt.-t a táviratküldő szolgáltatás fenntartására, mégis van rá lehetőség Magyarországon, ahogyan egyes távközlési vállalatoknál is. Az üzenetek minél gyorsabb célba juttatása mindig is fontos volt az emberiségnek, ezért is fejlődött ki számos lehetőség ezen igény kiszolgálására. Az új technológia lehagyta a régit, ma már a lassabbak közé tartozik a táviratozás. Ezzel együtt még tavaly is 35 ezer telegrammot adtak fel a posta rendszerén keresztül – tájékoztatta a társaság a Magyar Nemzetet –, vagyis naponta átlagosan 96 kérés érkezett a társasághoz. Ez nem teljes kép, hiszen a Magyar Telekom és az Invitel is biztosítja ezt a szolgáltatást, igaz, a postához képest kisebb mértékben veszik igénybe a felhasználók.
Az ügyfelek háromféleképpen adhatnak fel táviratot: személyesen az egyes postákon, online a Posta.hu oldalon vagy pedig telefonon keresztül, a Magyar Telekom központi 192-es hívószámán. A távirat csak belföldi címre adható fel. Ha személyesen szeretne valaki táviratot feladni, akkor azt táviratlap kitöltésével teheti meg, és igény esetén, külön díj ellenében választhat a lehetséges dísz- vagy gyászlapok közül. A feladó kérheti, hogy a posta a táviratot a megadott címre vagy telefonon, faxon (kivéve a dísz- és gyászlapot), valamint a címben megjelölt postára vagy postafiókra kézbesítse. A hagyományos eljárás mellé januárban indította el a társaság az online feladás, illetve a bankkártyás lehetőségét.

Fotó: MTI/Mónus Márton
Az egyszerű levelezőlaphoz képest olyan előnyökkel szolgál a távirat, mint például az időgarancia. Ezért meghatározott napra kézbesítés is megrendelhető. Ha a feladó sürgős jelzéssel adja fel táviratát, akkor üzenetét négy órán belül kézbesíti a posta. A társaság tehát fenntartja és fejleszti is a szolgáltatást, annak ellenére, hogy tapasztalata szerint a digitalizáció terjedése miatt az elmúlt években csökkent a táviratok száma.
A postán belföldön felvett táviratok száma 2015-ben meghaladta a nyolcvanezret, tavaly már ennél kevesebb mint a felét adták fel az ügyfelek. A kézbesített táviratok száma szintén csökkenést mutat, hiszen 2015-ben 52 ezer volt, ami 2018-ra 25 ezerre esett vissza. A felvett és kézbesített táviratok száma közötti különbség abból adódik, hogy a táviratok egy részét a címzettnek faxon továbbítják. A csekély forgalom ellenére minden hétre jutott legalább egy távirat-szolgáltatással kapcsolatos panasz a posta ügyfélszolgálatára, amiért a társaság összesen 85 ezer forint kártérítést fizetett.