Megéri babakötvényt nyitni

A családok babakötvényben tartott megtakarítása négy hónap alatt – tavaly novembertől február végéig – tízmilliárd forinttal emelkedett.

Magyar Nemzet
2019. 03. 12. 7:34
null
A családok befizetéseihez az állam is hozzátesz Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A családok babakötvényben tartott megtakarítása négy hónap alatt – tavaly novembertől február végéig – tízmilliárd forinttal emelkedett. A családok ez idő alatt csaknem kétszer több babakötvényt vásároltak gyermekük Kincstári Start-értékpapírszámlájára, mint az előző év azonos időszakában, vagyis 2017. november és 2018. feb­ruár között – közölte tegnap az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) Zrt.

Az adósságkezelő szerint az állampapír-állomány kiemelkedő növekedési üteme elsősorban a magas kamatnak köszönhető. Emellett azonban az intenzív marketingnek, valamint a Babakötvény.hu weboldalon és a közösségi médiában lezajlott lakossági tájékoztatási kampánynak is jelentős szerepe volt abban, hogy tavaly február vége óta negyvenmilliárd forintról hatvanmilliárd forintra nőtt a szóban forgó befektetési termék állománya.

A családok befizetéseihez az állam is hozzátesz
Fotó: Teknős Miklós

A gyermeküknek Start-értékpapírszámlát nyitó családok száma egy év alatt 34 százalékkal emelkedett. A távirati iroda által idézett közlemény szerint az ÁKK a Facebookon és a honlapon keresztül érkező lakossági érdeklődések alapján úgy látja, a családok tudatosan döntenek, és tisztában vannak vele, hogy a kiemelke­dően magas, jelenleg 5,8 százalékos kamatot garantáló Babakötvényt megéri Kincstári Start-értékpapírszámlára megvásárolni.

A magas kamat miatt egyre több szülő dönt úgy, hogy átviszi a Kincstárba a gyermek más pénzügyi szolgáltatónál már meglévő Start-számláját.

A befektetés értékálló, hiszen a babakötvény az előző éves átlagos fogyasztóiárindex-változás mértéke felett háromszázalékos kamatfelárat garantál. Az állam a család éves befizetéseit – az államilag támogatott, egyszeri 42 500 forint életkezdési támogatáson túl – tíz százalékkal (legfeljebb évi hatezer forinttal) kiegészíti, és jóváírja minden gyermek számláján, amit ott babakötvény-befektetésként könyvelnek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.