Erős szakmai és politikai vita bontakozott ki tavaly a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata szabályainak módosításakor, egészen pontosan az úgynevezett hárommilliós szabály bevezetése idején. Egyesek felvetették, hogy a változtatás a katások számának csökkenéséhez s ezzel akár a kedvező adózási lehetőség ellehetetlenüléséhez vezethet. – Az idei adatokból világosan látszik, hogy a gazdasági szereplők érdekében szükséges volt a szabályváltozás, és nem lett igazuk azoknak, akik vészjósló fordulatot vizionáltak – nyilatkozta lapunknak a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára. Izer Norberttől megtudtuk, hogy

Nyolcezer forintba került a megbarnult csirkeszárny a Balatonnál, egymásnak estek a kommentelők
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.