Újabb meglepetés: az első becslésnél is nagyobb a növekedés

A korábban látottakhoz képest is ellenállóbb volt a magyar gazdaság a koronavírus-járvány időszakában. A második és harmadik hullám sem akadályozta meg az újraindulást.

2021. 06. 01. 9:17
null
Nyitva_Tartási_Tábla. 20200430 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei első negyedévében az előző negyedévhez képest – kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye két százalékkal növekedett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal második becsléséből. A szám ezzel magasabb lett, mint az első becslésben közölt 1,9 százalék. A részletekből kiderül, hogy a termelési oldalon a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar és a lezárásokkal érintett szolgáltatások is segítették a növekedést.

Ha a gazdasági teljesítmény első negyedévi számát az előző év azonos időszakához hasonlítjuk, akkor 2,1 százalékos csökkenést mutat az adat. Ez viszont 0,2 százalékponttal kisebb, mint az első körben jelzett mutató.

Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a korábban látottakhoz képest is ellenállóbb volt a magyar gazdaság a koronavírus-járvány időszakában. A második és harmadik hullám sem törte meg az újraindulást.

– A második becslésben a statisztikai hivatal némileg tovább javította az első negyedéves kedvező adatot. Termelési oldalról az egyes ágazatok teljesítménye vegyesen alakult, éves összehasonlításban a legtöbb ágazat kismértékű visszaesést szenvedett el, míg néhány ágazat (ipar, mezőgazdaság, információ-kommunikáció, pénzügy-biztosítás) bővülést tudott elérni. Azaz az ágazatok nagy részének teljesítménye között csupán kis szórás volt éves alapon – közölte Regős Gábor. A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője jelezte: két ágazat szenvedte meg nagyon a koronavírus miatti korlátozásokat. Ez a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve a szállítás, raktározás ágazatok. Az előbbinél a visszaesés mértéke megközelítette az ötven százalékot, de a szállítási ágazatban is tíz százalék feletti volt. Szerinte e két ágazat esetében érdekes lesz a nyitás utáni adatot a 2019-essel összevetni, amiből kiderülhet, hogy mennyire okoztak a korlátozások tartós károkat.

– Felhasználási oldalról a fogyasztás a korlátozások miatt visszahúzta a gazdasági teljesítményt, a beruházások hatása semleges volt, míg a nettó export pozitív irányba befolyásolta a növekedést.

A következő negyedévben már úgy éves, mint negyedéves alapon növekedésre számítunk, az utóbbit segíti a korlátozások enyhítése, míg az előbbi a kedvezőtlen bázisidőszaki adat miatt két számjegyű lehet.

Az év egészében a gazdaság teljesítménye öt százalékkal vagy szerencsés esetben ennél is nagyobb mértékben növekedhet, ám a koronavírus okozta kockázatokat továbbra sem szabad szem elől tévesztenünk – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.