Aggodalmának adott hangot az Európai Központi Bank (EKB) klímapolitikai ambícióival kapcsolatban a pénzintézet igazgatótanácsának új tagja. A német Isabel Schnabel január 1-jétől tölti be posztját a hattagú testületben, amely az uniós monetáris politikával kapcsolatos döntéseket hozza. A szakember december végén a Börsen-Zeitungnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy problémásnak találná, ha az EKB kötvényvásárlási programja előnyben részesítené a zöld vállalatokat.
A Mandineren megjelent írás felidézi, hogy az új igazgatótanácsi tag úgy érvel, hogy a monetáris politikában bármikor előfordulhatnak hirtelen irányváltások, akár egy kötvényvásárlási program hirtelen leállítása is, ez pedig óriási politikai felzúduláshoz vezethet abban az esetben, ha ilyen módon például a zöld vállalatok támogatását is beszüntetné az EKB, még akkor is, ha az euró árfolyamának védelme vagy az inflációs célok ezt indokolnák.
Kép forrása: mandiner.hu – Gettyimages
Az EKB klímaambícióival kapcsolatos aggodalmak azonban egy ennél sokkal alapvetőbb kérdést vetnek fel:
milyen veszélyeket hordoz magában, ha egy központi bank olyan társadalompolitikai és ideológiai kérdésekbe ártja magát, amelyekhez eredeti mandátuma alapján nem sok köze van?
Az intézmény elnöki tisztét november óta betöltő Christine Lagarde-nak nem voltak ilyen típusú fenntartásai, amikor szeptemberben a „zöld” monetáris politika jelentőségéről beszélt európai parlamenti meghallgatásán.
A korábbi francia pénzügyminiszter és IMF-elnök ott egyértelműen kiállt a zöld vállalatok privilegizálása mellett az EKB kötvényvásárlási programja kapcsán.
KLÍMAGYILKOS MONETÁRIS POLITIKA
Az Európai Központi Bank laza monetáris politikája kifejezetten károsnak bizonyult a klímaváltozás szempontjából az elmúlt években. A dotkomlufi 2000-es kipukkadása után az EKB és a Federal Reserve által végrehajtott kamatcsökkentések az ingatlanárak meredek emelkedéséhez és az építőipar túlpörgéséhez, majd összeomlásához vezettek 2008-ban, főleg az euróövezet déli tagállamaiban. A rengeteg eladhatatlan ingatlan megépítése így nyersanyagpazarlással, illetve károsanyag-kibocsátással járt. Ezenfelül az alacsony kamatok miatt a tőke jelentős része Ázsiába, elsősorban kínai befektetésekbe vándorolt, amelynek következtében a kínai ipari termelés 275 százalékkal bővült 2001 és 2014 között – emlékeztet Gunther Schnabl, a Lipcsei Egyetem gazdaságpolitika professzora a Die Weltben publikált kommentárjában. Mivel a kínai szén-dioxid-kibocsátás közel 60 százalékáért az ipar felelős, a folyamat az emisszió évi 5,5 százalékos bővülését vonta maga után. Ez azt jelenti, hogy a kínai szén-dioxid-kibocsátás 2014-re elérte a 9,8 milliárd tonnát, ami alig maradt el a legfejlettebb ipari államokat tömörítő G7 10,2 milliárd tonnás összmennyiségétől.
Az elemző írásban a Mandiner kitér rá, hogy az új elnök zöldaktivizmusa máig tartó szakmai vitát generált. Jens Weidmann, a Német Szövetségi Bank elnöke szerint például komoly kockázatot hordoz magában, ha egy monetáris politika kifejezetten környezetvédelmi célkitűzéseket próbál meg követni.
Az ilyen kérdésekkel kapcsolatos döntéseknek ugyanis olyan szociális és gazdaságpolitikai következményeik vannak, amelyekért csak a polgárok által ellenőrizhető, demokratikusan választott politikusok, vagyis leginkább az egyes tagállamok kormányai vállalhatnak felelősséget.
Az EKB-val szemben egyébként már korábban is megfogalmazódtak aktívabb környezetvédelmi szerepvállalásra vonatkozó követelések különféle civil szervezetek részéről, de az uniós központi bank visszautasította ezeket, egészen Lagarde elnökségéig.
A demokratikus elszámoltathatóság hiánya mellett számos egyéb probléma is felmerül az EKB újdonsült zöldaktivizmusa kapcsán.
Az egyik, hogy nem világos, ki határozza majd meg, melyik befektetés minősül zöldnek.
Az uniós tagállamoknak például nem sikerült megegyezésre jutniuk tavaly decemberben azzal kapcsolatban, hogy mi is legyen a környezetbarát befektetés meghatározása – mutat rá az EURACTIV. De akkor ki lenne jogosult ennek megítélésére?
Az Európai Központi Bank esetében ez több szempontból is nehézségekbe ütközik.
Először is egy ilyen definíció kidolgozása olyan szakpolitikai kompetenciákat feltételez, amelyekkel az EKB nyilvánvalóan nem rendelkezik. Másodszor súlyosan sértené a jegybanki működés egyik fontos alapelvét, a piaci semlegességet.
Christine Lagarde tervei komoly ellenállást válthatnak ki
Fotó: MTI/AP/Francisco Seco
Az euróárfolyam védelmével és az árstabilitás őrzésével megbízott pénzintézet elvileg nem szelektálhatna egyes vállalatok vagy államok között.
Egy ilyen erőteljes beavatkozás az európai vállalati szektor finanszírozásába komoly versenyképességi kockázatokkal is járhat
– állapítja meg a Mandiner cikke, amelynek teljes tartalma portáljukra kattintva érhető el.
