A zenekar még titános hetének lezárásaként, november 3-án mutatta be legújabb anyagát, a Szépségest. A roppant szimpatikus csapat egyébként így mesélt a lemezről: „Már pár hónapja nem csináltunk semmi újat. Kellett egy kis lendületet vennünk. A közben összegyűlt ötletekből elhatároztuk, hogy belátható időn belül leteszünk valamit az asztalra. Gondoltuk hát, legyen egy háromszámos EP, a Titánok pedig adott egy határidőt. Úgyhogy íme, elkészült!" Lehet szépen őket is hallgatni!
A zenekar nálunk bemutatkozó négyszámos anyaga valósággal felrobbantotta a kis zenei holdudvart. Én totál megvettem őket, s annak ellenére, hogy november 13-án, pénteken jelent meg a róluk írt cikkem, nagyon remélem, Dimitriszék sokáig lesznek még állócsillagai a magyar könnyűzenének. Ha nem bízzák el magukat, hanem vért izzadva, kőkemény alázattal lépkednek előre, akkor bizton állíthatom, hogy az elkövetkezendő tíz év egyik markáns tényezőjévé válhatnak. Hiszem, hogy ők is alakíthatják a jövő magyar pszichedelikus rock színterét, ha nem engednek az erő sötét oldalának, és nem hagyják magukat beszippantani a celebszemétbe. Annak pedig külön örülök, hogy Zwickl Ábel, a nálunk, az Ígéretes Titánokban is feltűnt Hello Hurricane gitárosa felhívta a figyelmem a srácokra. A kislemezük nyitódarabja, a Shadow, az egyik idei nagyon kedvencem, amúgy igen előkelő helyen áll az év dala szavazásunkon. Ha tehát nem akarja valaki, hogy egy hajszálon függjenek, akkor rájuk is érdemes voksolni.
Ők az igazi nomen est omen. A pécsi kvartett egy szerethető formáció, nagyon jó zenével és elgondolkodtató szövegekkel. Ez a daluk még november 17-én debütált nálunk a titános hetük alkalmával. A srácok egyébként így vallottak a dalukról: „Ezzel a számunkkal kapcsolatban gyakran merül fel a kérdés koncerteken, hogy a bevándorlási hullám miatt íródott-e. Erre eddig nem válaszoltunk, de akkor most eláruljuk: a dal már jóval az előtt megíródott, hogy az említett eseményről tudomásunk lett volna, ettől persze nem különül el az eseményektől.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!