Szavazz az év dalára a Titánokon!

Melyik dal legyen 2015 legjobbja? Kezetekben a döntés joga! Lehet szavazni, a győztes mindent visz.

Eljött az idő. Ahogy Chris Cornell is megénekelte az Audioslave nevű aprócska bandájával. Összejött húsz szám, s már csak az a nagy kérdés, hogy melyik legyen az év dala az Ígéretes titánokon. Ehhez pedig a titánok lelkes népét hívjuk segítségül.

„Szavazzatok! Ki nyerjen 2015-ben?”

Mivel húsz dal valóban sok, és ugye sok műfajból érkezett, ezért úgy egyeztünk meg, két produkció mellett is leteheti bárki a garast. A szavazás december 31-ig, az óév utolsó pillanatáig tart. Mivel alapból nekem is van néhány favoritom, ezért a dalok az előadók nevének abc sorrendjében követik majd egymást, nehogy a kiemeléssel bárkit is helyzeti előnybe hozzunk. (Az angol The névelőt, még mielőtt egyest kapnánk nyelvtanból, nem vettük figyelembe a nevek esetében – a szerk.)

Lehet tehát szépen mindenkit buzdítani a voksolásra! Főleg, hogy nem babra megy a játék. A győztes egy dal felstúdiózásának lehetőségét kapja nagyon jó hangmérnök barátunk, Csobánczi Péter útmutatásai alapján s a Titánok jóvoltából.

Kellemes zenehallgatást és jó szórakozást a dalokhoz! (A dalokra a klipek alatt szavazhattok!)

Az elektro duó száma még augusztus elején debütált itt nálunk a csapat titános hetében. Akkor így meséltek róla: „Egy régi dalról van szó, másfél éve kezdtük el írni, elfektettük, majd előkerült sokszor. Aztán amikor legutóbb elővettük, egyszer csak megtaláltuk hozzá a kulcsot. Egy elromlott kapcsolatról szól, arról, milyen rádöbbenni, hogy kiüresedett egy hosszú kapcsolat. Hogy a megszokás miatt későn kapunk észbe, hogy valóban már nincs is kapcsolat két ember között, nincs érzés, csak mozdulatok.”

A szolnoki trip-hop csapat ugyancsak nálunk mutatta be titános hete alatt a Drive on című szerzeményét, amely egy kedvesen kimunkált lazulós, levezetős darab. Igazi relaxációs, rekreációs cucc. A dalnak amúgy van egy remix verziója is, ajánljuk azt is. A srácokkal azonban úgy egyeztünk meg, ide az eredeti verziót nevezik. Tessék!

A srácok dala épp annyira lóg ki, hogy még befér a keretbe. A Csodagyerek száma ugyanis szűk egy éve, még tavaly december végén jelent meg. Ahogy azonban Gyetvai Zsombor énekes-gitáros megsúgta nekem, a zenekar nagyon szereti eme gyermekét. Így nem kérdés, itt a helye mindenképpen. Lehet ünnepelni, meg felöltöztetni mindenkit ennek örömére. Jah, és lehet szeretgetni a tükröt!

Hm, igazából nem akarok semmit sem mondani, meg senkit sem befolyásolni. Ha meg lehetne bundázni a dolgot, akkor én a szemtelenül fiatal és tehetséges Jorgoszék számát hoznám ki győztesként. Azt hiszem, ezt már a bemutatkozó anyagukról írt szösszenetemben is hangsúlyoztam. Van még pár nagyon kedvencem, de köztük ez a legfénylőbb koronaékszer. Szóval, nem is presszionálok senkit (haha!), itt a Shadow. Durr bele bumm! Lehet simogatni!

A háromfős csapat nem tétlenkedik. Gyors egymásutánban kiadtak két lemezt cirka nyolc hónap leforgása alatt. Ez a darab a második, május közepén debütált Banzai! Banzai! Banzai! címet viselő korongról érkezik. Akkor azt írtam róla: „Én napokig bömböltettem a telefonomban, otthon, utcán, néptelen, plakátmagányban úszó tereken. Ilyenkor mindig azon tűnődöm, miért is van az, hogy ilyen számok nem csendülhetnek fel egy-egy fesztiválon.”

A dél-alföldi csapat az igazán tökös rockzenében utazik. Itt felcsendülő daluk az első kislemezük címadó darabja. Ha pedig a bevezetőmben Chris Cornellre utaltam, akkor ezt hallgassátok meg! Nekem elsőre nagyon ez a vonal ugrott be. Ahogy titános cikkükben meg is jegyeztem: „Elképzeltem, amint a srácok Cornellék 2002-es Show Me How To Live című eposzához hasonlóan, csak épp az amerikai országút helyett a Szeged környéki tanyavilág kietlen, poros bekötőútjain autókáznak négyen, és a Climb Out Of The River üvölt a hangfalakból.” A számra később forgattak egy videoklipet, ez jön alább. Daráló!

A szentendrei csapat Velem csak a baj van című idén megjelent albumán is felbukkanó dalának klipje még a titános hetükben debütált. S hogy mi fán terem az Ed Is On? Nos, valami ilyesmi: „A zenekar valamit mintha visszacsempészne abból a kellemes sanzonhangulatból, amely ma már nem feltétlenül a magyar zenei élet sajátja. Épp ebben rejlik szerintem a csapat vonzereje: nem kitaposott ösvényen haladnak valahol az underground és a közönségbarát zenei stílusok határán.” Emelt fővel, albumban az unokákkal ajánljuk szíves fogyasztásra.

A debreceni Urbán Bence egyszemélyes kis formációja nem hétköznapi dallamokban utazik. Ez a szám sem az. Mi több, igencsak hangulatfüggő, a kék ukulelével, Zefirrel összehozott pszichothriller hangulat, amely még a Rém titános hetében debütált nálunk. S az ugyancsak nemrég a Titánokon bemutatkozó Zefir kislemez alappillérének számít. Ahogy Bence mesélte: „A dal egy skizofrén ember beszélgetése a fejében levő dologgal. A cím azért ez, mert szeretem a béna szójátékokat, szóvicceket. A szövegből az első versszakot – a férfi nézőpontját – körülbelül két éve írtam. A másodikat, az általa elképzelt lényét már azután, hogy a zenét is elkészítettem hozzá.”

A srácok zenéjét már csak őszinteségük miatt is nagyon lehet szeretni. Ez az ominózus daluk a kora ősszel kijött, először nálunk bemutatott Bele az éjszakába című kislemezükről érkezik. Azért erre esett a választás, mert szerintem a cucc hűen tükrözi a trió esszenciáját, és egyértelműen helye van az idei listánkon. Közben pedig csak ismételni tudom önmagam: „Tövig nyomják a gázt. Nincs kecmec, csak rock’n’roll. Ők a Headbengs. Ami a szívükön, az a szájukon. Hadd szóljon!”

Nagyon szerettem a srácok Crevice Light címmel megjelent négyszámos idei kislemezét. Nem mondom, hogy „hurrá hangulatra” való, ugyanakkor az egésznek van egy igen szuggesztív íve. Ebből a kvartettből pedig, többszöri meghallgatásra, a Hear My Voice tűnik a húzó darabnak. Titános cikkükben így meséltek a dalukról: „Az ötlet (...) Benitől van, a végén a bluesos váltás egy próbán, fél óra alatt ugrott be. A szám, Beni számára, egy személyes fohász a mindenhatóhoz. A srácok egyébként annak külön örülnek, hogy több dalukról is eltérő értelmezések keringenek, így a Hear My Voice sem egy szerelmes szám, mármint a fiúk értelmezése alapján semmiképp.”

Ugyancsak nagy kedvenc, és 2015 egyik nagyon kellemes felfedezése az épp most érettségizett ifjoncokból álló pécsi–kaposvári trió, a Kaktus. A fiúk idén két kislemezzel is előrukkoltak, ez a darab az őszi Yamináról érkezik. S hogy miért pont a Love? Mert már az EP-premierkor is úgy éreztem: „A kislemez utolsó két száma, a Red és a Love talán a legerősebb. Utóbbiról pedig nemigen tudok szavakba öntve értekezni. Főleg, mert egy velem egykorú srác, egy bizonyos ifj. Fogarasi László 2000-es Shallow And Profound néven futó szösszenete jut eszembe. Ez mindenképpen jó jel.” Az!

Ez a dal is picit kilóg, de épp csak egy aprócskát, és nagyon nem akartam, hogy a Magidom kimaradjon az idei válogatásból. A Csillagász is még tavaly év végén jött, viszont nagyon szeretném, ha megmérettetne. A dalban félúton találkozik könnyed pop, illetve a picit gondolkodásra késztető gitárzene. A szám nem mellesleg egy olyan magyar nyelvű albumról érkezik, amely nagyon közel áll hozzám, s jobban ül, mint a Turistajel húzódalának számító Állandó változás. A lényeg: tök szerethető, és – ahogy már írtam – a szövege kellemesen dúdolható, spec nekem tetszik. Még koncerten is kántáltam az első sorban lelkes tinilányok között ugrálva.

Úúú, Meteo, az idei év másik nagy atomvillanása. Négyszámos, 18 címre keresztelt, elsőként a Titánokon bemutatkozó anyaguk elképesztően szuggesztív. Engem totál levett a lábamról a srácok cucca, s azóta élőben is kiderült, nagyon működik a dolog! Itt a kislemez legmenőbb öt és fél perce. S hogy honnan jött az egész? Erről Rözge Maxim énekes-gitáros így mesélt nekem: „Az egyik próbára levittem a Dark Energyt, amelynek az akkordmenetét a 8 éves öcsémtől loptam. Azóta persze elkértem tőle, így most már „legális” a dolog. Ez volt az első szám, amelyre a próbatermes Geri is felkapta a fejét, hogy ez jó lesz!” De még mennyire az!

A debreceni Nyilas Reni és Ők régen benne vannak már a kalapomban, és remélem, előbb vagy utóbb a Titánok lelkes közönségének is bemutathatom majd őket. A csapat negyedik kislemeze, az Estére hajnal egy kellemes, négyszámos anyag. Épp annyira könnyed, popos, amennyire kell, ám, aki figyelmesen végighallgatja az egészet, rájön, a szövegek korántsem azok a mainstream sivárságok. Sőt! Első körben amúgy a Kétesélyes című dalt akartam kiemelni, ám az az 1 perc 17 másodperc annyira szomorkás, hogy inkább egy pörgősebb gitárdallamra esett a választás. (Amúgy a Kétesélyes már csak a szövege miatt is nagyon ajánlott!) Külön érdekesség, hogy a csapatot erősíti Urbán Bence, alias Gidnim’Rém, aki ugye saját dalával is versenyben van.

A szörfrock trió is az idei esztendő egyik nagy érkezője. Négyszámos, elsőként nálunk debütáló kislemezükhöz nincs mit hozzátenni. Üt és kész. Ahogy az EP indító darabja. Könyörtelenül. „A lényeg, hogy pár akkordból csinálunk zenét nagyon dühösen. Kompromisszumok nélkül élvezzük, amit csinálunk. Soha nem lesz kimatekozva vagy tökéletesítve, csak ahogy jön. De szerintünk attól lesz energikus, hogy őszinte” – avattak be a srácok az ars poeticájukba.

Oh, te jó ég, ez a szám mekkorát robbant a hallójárataimban! A 312 egy nagyon fülbemászó dallam, egy remek énekkel párosítva. Napokig csak ezt az egy ütemet hallgattam a telómban. Ahogy a Left Right Away kislemezükről elsőként a Titánokon megjelenő cikkükben a srácok elmesélték: „A 312 amolyan szerelemgyerek, ami az első igazi éneklős közös számunk volt az énekesnőnkkel. A cím meg úgy jött, hogy amikor a számok felvételeit elmentettük a gépre, nem jutott jobb az eszünkbe, és rácsaptunk a numerikus billentyűkre egyet.”

Nem véletlen, épp ezért tartom, amit még a róluk szóló titános beharangozómban írtam: „A The Royal Freak Out nem feszül rá a slágergyárra, hanem patent gitármuzsikát varázsol elő a dobozból.” Ez tökéletesen igaz a március végén, Full Circle címmel debütált második kislemezükre is. A Comeback is egy szépen kimunkált darab, s a maga nyolc percével a leghosszabb dal a sorban. A zene viszont önmagáért beszél. Jó kis rifforgazmus.

Ó-ó, az elsőként ugyancsak a Titánokon debütáló China Hearts is nagyon közel áll a szívemhez. Egy nagyon jó kis sötét gitár-pop anyag. Ahogy az ifjoncok cikkében fogalmaztam: „Egyenesen a hálószoba mélyéről került elő. Így néhol nyomokban még érződik a kanapéhangulat, egy-két helyen megbicsaklanak a sávok, de az irány biztató.” Ezért tettem fel egy dalt az EP-ről, s azért erre esett a választásom, mert úgy érzem, ez a szám a kislemez motorja.

A Szabadtéri 4akkordos Performansz legénységét azt hiszem, nem kell bemutatnom a titánok nyughatatlan közönségének. Azzal sem árulok zsákbamacskát, ha megsúgom, hogy talán az egyik leglelkesebb titánjaim. Olyannyira, hogy az sem hatalmas titok: a srácok megírták az Ígéretes Titánok nemsokára debütáló főcímdalát. Klipet is forgattunk rá, szóval jóság lesz! No, de itt az idei lemezük címadó dala, Az új elit érkezik. Mondanom sem kell, egy nagyon pöpec Csóré-szöveggel. (Amúgy a Titánok-dal szövege sem piskóta, haha!) Mást már nem is igen tudnék mondani, mint „nekünk nincs kárpótlási jegyből varázsolt rózsadombi kilátás.” Nem bizony!

Még az egyik első titánjaim voltak, és azóta is tart a nagy szerelem a Twentees fiaival. S hogy milyen érdekes, mennyi minden változhat szűk egy esztendő alatt, azt épp a hódmezővásárhelyi skacok bizonyítják. Beszélgetésünkkor ugyanis még angol nyelvű dalokkal támadtak, mostanra azonban, mint látszik, átnyargaltak a magyarra. Nevezett számuk is ebből az újhullámos csokorból érkezik. Itt a Boldogság Kht. Bódottá’ van!

Így a végén mást már nem is tehetek, mint megköszönöm a szavazatokat! A két voks után pedig mindenki láthatja, hány százalékon állnak kedvencei! Szóval, lehet mindenkit buzdítani a szavazásra!

„Eredményhirdetés 2016. január elsején. Remélem, mindenki legalább annyira izgatott, mint mi!”