Francesca Rivafinoli, Mandiner: „Még próbál magához térni a döbbenetből Tisztelet-, Szabadság- és Szeretetország egynémely bugyra: egy általuk kedvelt, sőt, szerintük zseniális humorú erdélyi influenszerről most már teljesen egyértelműen gyanítható: Fidesz-szavazó. Mélyütés az ilyen: nincs helye részvéttelen megnyilatkozásoknak, a szólásszabadságra való álságos hivatkozásoknak. A traumafeldolgozás keretében egy kommentelő (derék állatmentő) már lámpavasra húzná az összes kormánypártit, »agyhalottat« és »megélhetési kollaboránst« egyaránt; más csupán hitetlenkedik, Kéri László hangján mintegy: »Tényleg nem értem, értelmes nőnek tűnt…«. Legott utasítva is lett az eddig kedvelt »Lizike”, hogy lesz szíves nem beleszólni »egy másik ország politikájába”, hiszen az olyan, mintha a magyarországiak a fejére szavaznák George Simiont (hát ja, »szinte« ugyanolyan; például a Bakony vagy a Hanság is szinte ősi román föld) – de ne akadjunk fenn ezen, hisz ugyanezzel a lendülettel bizonyára Parászka Borókának is megüzenték (a leghatározottabban), hogy ideje elhallgatnia, egyszer és mindenkorra. Csak az elkerülhette a figyelmünket. Ez az egész persze eleve érthetetlen: a levélszavazatokból (beleértve a magyarországi lakcímmel nem rendelkező londoni magyar munkavállaló levélszavazatát is) nulla és kettő közötti mandátum keletkezik. (2014-ben egy, 2018-ban nulla, 2022-ben kettő), ami eddig egyszer sem befolyásolta érdemben az eredményt. Az egyéni mandátumok sorsát meg aztán pláne nem, hiszen levélben csak a listára lehet szavazni – aki tehát ezeken a szavazatokon rugózik, implicite azt állítja (már-már rút propagandistaként), hogy nincs itt semmiféle Tisza-áradás.”