
Így írnak ők – November 14., délelőtt
Szánthó Miklós Facebook: „Végtére mindegy is, vigyék csak hírül a brüsszeli, varsói és budapesti elvtársak: a magyar jobboldal mindig segíteni fog lengyel barátainkon, akkor is, amikor a Tuskot is, Magyar Pétert is, meg a Panyi-féléket is zsebében tudó globalista hatalom a legsötetebb bolsevik Jaruzelski-időket idéző politikai és jogi boszorkányüldözést indít ellenük. Igen, a magyar állam - mert ha jól értem, ez a vajákosnő magabiztosságával vagdalkozó ballib szárnysegéd a komplett államigazgatást is fenyegeti - menedékjogot adott a koncepciós perbe fogott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek és be merte engedni az országba Zbigniew Ziobro minisztert is. Igen, az Alapjogokért Központ Romanowski vezetésével létrehozta a Magyar-Lengyel Szabadság Intézetét, és segít a lengyel konzervatívoknak. Sőt, arra is lehetőséget biztosítottunk, hogy Ziobro a mi irodánkból tartson online sajtótájékoztatót a lengyel médiának - erre ugyanis a példásan demokratikus és jogállami Lengyelországban nem lenne lehetősége. Értem én, hogy Panyiék inkább közel-keleti és szubszaharai migránsok százezreit szeretnék befogadni - mi inkább a történelmi barátságra építve a lengyeleknek segítünk. És azt is érteni vélem, hogy miért ennyire szimpatikus a mostani varsói rezsim számukra: hiszen egyik erős izgalmi pillanatában idoljuk, Magyar Péter is megígérte, hogy ugyanazt fogja csinálni, mint Manfred Weber másik bábfigurája, Donald Tusk. Sőt, lakájjogászaik, Fleck Zoltán és Vörös Imre már ki is dolgozták, hogyan kell majd "egy picit felfüggeszteni" a jogállamot, hogy "visszaépíthessék" azt - pontosan ez az, amit csinálnak most Lengyelországban.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.