Jeszenszky Zsolt, PestiSrácok: „Most szűkítsük tehát le a kört a kifejezetten fiatal, még tanulmányaikat folytató vagy az egyetemről frissen kikerült tiszásokra. Ők már szinte az Orbán-kormányok alatt születtek, de legalábbis egészen kicsi koruk óta Orbán Viktor a miniszterelnök, ebben a világban szocializálódtak. Az egy dolog, hogy semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkeznek, fogalmuk sincs, milyen az, amikor a baloldal van hatalmon. Van tehát egy adott, állandó status quo számukra. És a fiatalok természetükből fakadóan mindig lázadnak a hatalom, az autoritás, a tekintély ellen. Mindig tele vannak energiával, magabiztossággal. Mindig jobban tudják. A náluk idősebbek mind öregek, vaskalaposak, hülyék. Ez mindig is így volt, bármilyen rendszerben. Egy részük naiv és idealista, őszinte világmegváltó vágyakkal, tervekkel. Másik, nagyobb részüknél a lázadó attitűd csak egyfajta »genetikai program«. Ami társul egy másik determináltsággal, a tömegkövetéssel.
Mert szintén az emberi természetből fakad, hogy valahová tartozni akarunk. Fiatal korban megtalálunk egy-egy szubkultúrát, ami egyszerre ad kiválasztottság érzetet a »beavatatlanokkal« szemben és orientációt is a rengeteg impulzus közepette. A szubkultúrák nagyon sokfélék: különböző zenei irányzatok, mese-, képregény- és videójáték-világok, de az LMBTQ különböző betűi alá történő besorolódás is legalább annyira szól a szubkultúráról, mint a – vélt vagy valós – szexuális orientációról.
Egy fiatal tartozhat több szubkultúrához is. Rajonghat egyszerre valamelyik dél-koreai fiúcsapatért, esténként hallgathatja lelkesen Puzsér félművelt világmegfejtéseit az Ingában stb.. És maga az egyetem is tulajdonképpen egy szubkultúra. Ahol többségükben vérbalos, neomarxista tanárok hülyítik meg szegény diákokat. Elhitetik velük, hogy a férfiak igenis képesek szülni, hogy a fehér ember bűnös, és csak a privilégiumai miatt sikeres, hogy létezik ingyenebéd, és csak el kell söpörni a gonosz jobboldaliakat a hatalomból ahhoz, hogy eljöjjön a kánaán.
És a fiatalokat könnyű megetetni részben utópiákkal, részben a hergeléssel. Az egész egyetemi közeg ezt sugallja nekik. Sőt az egész nagyvárosi lét ma már egy ilyen posztmodern gettó, elszakadva a természettől, sokszor a valóságtól is. A fiatalok jelentős része eleve ebben nő fel. Aki pedig kívülről (kisvárosból, faluból) kerül bele ebbe a világba (leginkább mert egyetemre megy), annak elsőre nyomasztó is ez. De mivel némileg elszakadt a gyökereitől, a régi, hagyományos világától, a korábbi barátoktól, rokonoktól (tán még kicsit szégyelli is őket, a »bunkókat« az újdonsült, szofisztikált és nagyon éttermiségi évfolyamtársak előtt), egyedül is érzi magát, keresi is a helyét, tartozni akar a többiekhez. Ezért sokszor még túl is kompenzál, »pápább lesz a pápánál«; a lázadó, neomarxista gondolatokat, a tanároktól és társaitól érkező indoktrinációt nemcsak magáévá teszi, de élharcossá is válik. Nemcsak tüntetésekre jár, de szervezi is ezeket.
Mindegy is azonban, hogy honnan jön és mennyire aktív előmozdítója vagy csak résztvevője egy fiatal a »mozgalomnak«. Lázadó, elégedetlenkedő, forrongó attitűdje a Tisza Párthoz sodorja. Mert ott látja a lázadást nagyban. (Ilyen »apróságokkal« nem foglalkozik, hogy két éve még Magyar Péter tapsolt a leghangosabban Orbán Viktornak.)
Ráadásul meg is teheti, hogy lázad: nem kell valós problémákkal, nehézségekkel küzdenie. Például reggel fölkelni, és megetetni az állatokat. Szülei kényelmes jómódot biztosítanak neki, »csak tanulj, fiam«, és nem adnak át társadalmi értékrendet. Vagy mert maguk sem rendelkeznek ilyennel, vagy próbálkoznak ugyan, de a családon kívüli közeg erősebbnek bizonyul. Ami nem csoda, ha megnézzük, micsoda tömegkommunikációs gépezet bombázza manapság az embert, különösen a kevésbé felvértezett, még könnyen befolyásolható fiatalokat.
És tegyük hozzá: már nem csak a budapestiekről van szó. A nagyvárosok (főleg ahol komoly egyetemi élet zajlik) és az ezekben élő fiatalok mind egyre inkább áldozataivá válnak annak az indoktrinációnak és az emögött meghúzódó globalista érdekkörnek, amely Magyarországon jelenleg a Tisza Pártban látja céljainak érvényesítését, és finanszírozza azt.

Sőt nemcsak a nagyvárosokat, de sajnos ezek agglomerációit (különösen Budapest környékén) is egyre inkább ez a mentalitás teszi tönkre. Ez azonban már nem annyira az egyetemista fiatalok, hanem a multiknál dolgozó 30-as, 40-es korosztály világa.”