
Így írnak ők – Március 1., délelőtt
Gréczy Zsolt, Facebook: „Tanulságos, egyben megrázó élmény látni, hogy milyen sokan fordítanak hátat mindannak, amit valaha képviseltek. Amiben állítólag hittek. És hogy az éppen aktuális érdek hogyan mutatja meg az erkölcstelenséget, az emberi silányságot. Hogyan árulnak el embert, eszményt, korábban megkötött politikai szövetséget. Ott ült az Orbánt legyőző Gyurcsány Ferenc asztalánál az MSZP-s és SZDSZ-es miniszter, meg államtitkár, meg frakciovezető, meg akkori kormánypárti képviselők, akik Gyurcsány nélkül sosem lettek volna azok újabb évekre. Most köpködnek. Az egyik könyvet irt az orbáni maffiaállamról, most meg rajong azért aki csak azért került nagypénzes állásokba, mert Orbán minisztere volt a felesége. Vagyis a maffiaállam szolgája volt. Ott dörgolőzött és kért megbízást a politológus, meg a közgazdász felesége. Meg a hölgy, aki dizájn ügyekben jött tanácsot adni. Meg a miniszteri posztját vesztett hölgy, aki addig zokogott, míg nem lett kabinetfőnök. Meg az orákulumnak kikiáltott közvélemény-kutató, aki magabiztosan mérte, hogy a vizitdíjas népszavazás érvénytelen és eredménytelen lesz. Meg a rádióállomás, amelynek kérésére hírlevelet adtunk ki, hogy tagjaink pénzükkel támogassák a fennmaradást. Ma nincs olyan műsoruk, ahol ne minket gyaláznának. Meg a karikaturista, aki Gyurcsány Ferenctől kért pénzt a könyvére. Hol tart már a politikai főtanácsadó, meg az akkori liberális eszméket hirdető értelmiség? Épp azok ellen fordultak, akik még ugyanazt vallják, amit valaha ők is. Meg az újságírók, akik ott ültek a zárt körű vacsorákon a miniszterelnök asztalánál. A megmondó testvérpár egyik tagja, aki épp eltüntetné a DK-t, mert nem maradhat, ha árad a Tisza, Dobrev Kláránal könyörgött, hogy vigye ki a fiát Brüsszelbe gyakornoknak. És Klára kivitte. Tudom, a hála nem politikai kategória, de azért…”
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!