A találkozó szerdán lesz – mondta Fivrin.

Izrael az iráni állami televízió épületét támadta + videók
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
A találkozó szerdán lesz – mondta Fivrin.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akciótervről Annika Strandhäll azt a megjegyzést tette közzé a Twitteren, hogy „riasztó, ami Magyarországon történik”. „Most azt akarja Orbán, hogy több igazi magyar gyermek szülessen”, s üzenetében továbbá azt állította: mindez a 30-as évek Németországát idézi, és a kormány kihasználja a magyar nőket.
A magyar külügyminisztérium válaszul bekérette a svéd nagykövetet, hogy tiltakozzon Strandhäll szavai ellen.
Semjén Zsolt „szegény beteg teremtménynek” nevezte a svéd tárcavezetőt. „Magyarországnak mit kellene akarnia, ha nem azt, hogy Magyarországon magyar gyerekek szülessenek (...) Amit az a szegény teremtés mondott, az maga az aberráció” – idézte Semjént az SVT svéd televízió.
Fivrin hangsúlyozta: éppen ez a kijelentés adott okot a magyar nagykövet bekéretésére a külügyminisztériumba. „Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a kijelentést” – húzta alá a svéd külügyi szóvivő.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben
Usain Bolt nem csalódott, Armand Duplantis ugrása után tartania kellett a szavát
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben
Lukács Miki barátja halálos betegséggel küzd, Varnus Xavér lezárta élete fontos fejezetét
Vége: Milák Kristóf az idei világbajnokságot is kihagyja, nem végez érdemi edzésmunkát
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Bejelentették Kerkez Milos utódját
Milák edzője választ adott a nagy kérdésre
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
A Slava Ukraini zengett Bécsben
Mentelmi jogát félti Ilaria Salis
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.