A lengyel nyilatkozók Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek minapi kijelentésére reagáltak, amelyet Jeruzsálem szerint az izraeli sajtó pontatlanul idézett, és amely miatt Varsó már vasárnap külügyminiszteri szintre csökkentette részvételét a jeruzsálemi kormányfői V4-csúcson. A Jerusalem Post című izraeli lap csütörtöki cikkében azt írta: az izraeli kormányfő aznap Varsóban azt mondta, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. A lengyel sajtó szerint Netanjahu a hétvégén telefonon beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt mondta neki, egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán „egyes” lengyelekről beszélt.
A legnagyobb izraeli ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke, Grzegorsz Schetyna is „rasszistának” és „lengyelellenesnek” minősítette hétfőn Kac előző napi kijelentését, és hivatalos bocsánatkérést szorgalmazott az izraeli kormány, Netanjahu, valamint Kac részéről.
Schetyna, valamint Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki hivatal kabinetfőnöke és külügyi államtitkár úgy látta: eleve kockázatos volt a V4-csúcs szervezése az izraeli választási kampány idején. A csúcs csak akkor lenne sikeres, „ha a fogadó fél megértené, hogy ez neki tett gesztus” a V4 részéről – mondta Szczerski. Izraelben április 9-én tartanak parlamenti választásokat.
Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Ez a lengyel és az izraeli kormányfő közös, tavaly nyáron aláírt nyilatkozatával zárult le. A dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!