Nincs hely a bevándorlóknak

Miért nem aktívabb családpolitikával próbálják megoldani a németek, hogy ne szoruljanak — mint egy minapi munkaügyi jelentés állítja — évi 260 ezer bevándorlóra, hogy évtizedek múlva is legyen, aki fizeti a járulékokat? Egy magyar típusú családpolitika nemcsak anakronisztikusan ódivatúnak számítana, de az alkotmányosság határát is feszegetné. A bevándorlókat viszont szó szerint nincs hol elhelyezni Németországban, ahol most is 1,2 millió ember él átmeneti szállásokon, 16 millióan pedig a szegénységi küszöb alatt.

Több millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, sokan kényszerülnek ingyenkonyhára Fotó: Hannibal Hanschke Forrás: Reuters

Maria és Peet, két, a hatvanas éveiben járó, egyedülálló német kisnyugdíjas története bejárta a német sajtót. Mindketten Bulgáriába, az EU legszegényebb országába költöztek, ahol azonban az uniós tagság miatt érvényes a németországi biztosításuk. Mindketten azok közé a már most is ötmilliónyi német nyugdíjas közé tartoznak, akik a nyomorszint alatt vannak, legalábbis otthon. Bulgáriában viszont olcsó az élet, havi pár száz euróból meg lehet élni, miközben a Fekete-tengernek meleg a partja, alacsony a gázszámla is.

Mariá­nak 816 euró (260 ezer forint) a havi nyugdíja, ebből Németországban 120 eurója (38 ezer forint) maradt önmagára, miután minden számláját befizette. – Ingyenkonyhára kellett járnom, hogy élelemhez jussak – mondta a Die Weltnek. Bulgáriában nincsenek ilyen gondjai, ahogyan idős társainak sem: így lett a korábbi kedvenc Thaiföld után a balkáni ország a német kisnyugdíjasok új célországa életük alkonyára.

Németországban 16 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, és 1,2 millió embernek otthona sincsen. A hajléktalanok száma mintegy 50 ezer, a nagy többség átmeneti szállásokon, szükséglakásokban, anyaotthonokban él. Több százezren vannak azok a bevándorlók, akik a 2015-ös migrációs hullám óta érkeztek az EU vezető országába. Hosszú évek elteltével sem sikerült felnőttekhez méltó elhelyezést találni a számukra.

A német szociálpolitika lehetőségeit eközben láthatóan szétfeszíti, amikor a kormány az alsó társadalmi rétegek helyzetét is javítani akarja, hogy csökkentse a köztük és a segélyezett bevándorlók között már így is meglévő feszültséget, ami az elmúlt években a Bundestagba, valamint mind a 16 tartományi gyűlésbe juttatta a jelenlegi legnagyobb ellenzéki erőt, az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes pártot.

Több millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, sokan kényszerülnek ingyenkonyhára
Fotó: Reuters

Hubertus Heil szociáldemokrata szociális miniszter terve a minimális nyugdíj jelentős emelésére nemrég lepattant a nagyobbik koalíciós partnerről, a kereszténydemokrata CDU-ról, amely – mint a párt egy illetékese fogalmazott – nem akarja „öntözőkannával locsolni a pénzt”. Az AfD most 14 százalékon áll országosan, de a keleti országrészben – ahol idén három tartományi választást is tartanak – 20 százalék feletti a támogatottsága, és hajszállal marad csak el a CDU-tól.

A német alsó rétegek és a bevándorlók közötti feszültséget tekintve felmerül a kérdés, miért nem a születésszám emelésével akarja Németország megoldani, hogy a munkaerőpiaci egyensúly fenntartására – azaz hogy évtizedek múlva is legyen, aki fizeti a járulékokat – évi 260 ezer új belépőre van szüksége a munkaerőpiacnak egy friss munkaügyi jelentés szerint.

Ám Németországban – ahol a születés­szám az uniós átlagon van, jelenősen elmaradva például a franciától – már a kérdés sem politikailag korrekt. Ahogy az adókedvezményekre és más támogatásokra épülő magyar családpolitikai bejelentések negatív németországi visszhangjából is kiderült, az 1950-es éveket idéző, a nőket szülőgépeknek tekintő és alig burkoltan rasszista megközelítésnek tartják azt a politikát, amely a demográfiai egyensúly megtartását az őshonos népesség gyermekvállalásától várja.

Németországban már két évtizede is botrány lett a CDU Kinder statt Inder (Gyerekeket indiaiak helyett) kampányjelszavából. Most részben azért vetették alkotmányvédelmi vizsgálat alá a szélsőségesnek tartott AfD-t, mert „biológiai-rasszista, illetve etnikai-kulturális népfogalmat” vall, egyes képviselőinek pedig „etnokulturális hajlama” van rá, hogy kirekessze azokat, akiket nem gondolnak a nemzeti egységhez tartozónak.