Elképzelhetetlen, hogy a nemzeti alapon szerveződő bevándorló közösségek be tudnának illeszkedni európai demokráciákba – figyelmeztetett a szakember.
A németországi helyzetről szólva elmondta: Annegret Kramp-Karrenbauer, a nagyobbik német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke bejelentette, hogy kancellár szeretne lenni. Nem támadja, de gyengíti Angela Merkel német kancellárt, aki elődje volt a pártelnöki poszton – fűzte hozzá.
A gazdasági szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy „vége a jó időknek”, a gazdaság már nem úgy működik, mint néhány éve. 2019-re Németországban csupán 1 százalékos gazdasági növekedést jósolnak.
Egyes megfogalmazások szerint mindenre van ugyan pénz, de nem egyszerre, számos programot leállítanak – fejtette ki Nógrádi György.