Beszámolója szerint a Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalása során Koszovó kérdésében is egyeztettek. Szót ejtettek a hétfői, Berlinben esedékes munkavacsoráról, amelyen Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és a nyugat-balkáni térség országainak vezetői vesznek majd részt. Szerbia elnöke szerint Putyin biztosította őt arról, hogy Oroszország támogatására a jövőben is számíthat. Vucsics ugyanakkor azt is elmondta, hogy Berlinben nem számít áttörésre a koszovói kérdés megoldásában, de az ottani fejlemények alapján fog majd döntést hozni arról, hogy előrehozott parlamenti választások kiírását indítványozza-e, illetve hogy a Pristina által a szerb árukra kivetett vámok miatt országa esetleg mégis foganatosít-e ellenintézkedéseket.
Április 29-én Berlinben valójában a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd zárlatának feloldásáról tárgyalnak Németország, Franciaország, valamint a Nyugat-Balkán vezetőinek részvételével. A szerb miniszterelnök sem bizakodó azonban a találkozó előtt. Ana Brnabics szerint ismét megpróbálnak majd nyomást gyakorolni Szerbiára, országának pedig meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a párbeszéd mellett, de azok folytatásáról nem lehet szó, míg Pristina nem vonja vissza a vámintézkedéseket. A lassan már öt hónapja tartó ellenzéki tüntetések kapcsán Brnabics azt mondta, hogy különbséget kell tenni az elégedetlen polgárok és az elégedetlenséget meglovagolni igyekvő politikusok között. A rendkívüli választásokról azt nyilatkozta, hogy amennyiben ilyen döntés születik, a Szerb Haladó Párt felkészült arra is, egyébként pedig stabil parlamenti többséggel rendelkezik, és a kormány is jól végzi munkáját.

Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki
Amennyiben lesz majd előre hozott választás Szerbiában, akkor annak kiírására valószínűsíthetően május elején kerülhet sor, és a voksolást június végén ejtenék meg. Szerbiában december eleje óta kisebb-nagyobb intenzitással, de folyamatosan tüntet az ellenzék. A hatalmi koalíció viszont a Szerbia Jövője kampány keretében szervezett Belgrádban nagygyűlést. Az egyfajta „szerb békemenetnek” tekinthető megmozduláson nagyon sokan, becslések szerint 150 ezren jelentek meg. Felszólalt szerb nyelven Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is.