Ahogy azt a Magyar Nemzet is megírta, a nagy-britanniai európai parlamenti voksolás alatt több, a szigetországban élő európai állampolgár is jelezte: feltehetőleg a brit hatóságok hibájából nem tudtak élni a szavazati jogukkal, és egyszerűen elutasították őket a szavazóurnáknál.
Lapunknál is jelentkezett olyan magyar, aki bár kitöltötte a voksoláshoz szükséges – az európaiaknak előírt – brit formanyomtatványt, mégsem kapta kézhez a választási behívóját. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Magyar Nemzet kérésére nemrég közölte: nincs tudomásuk jogsértett magyarokról, ilyen megkeresés a minisztériumhoz nem érkezett.
Az európai parlamenti választás helyi megszervezésében magyar minisztérium nem illetékes, így az ott élők panasszal az Egyesült Királyságon belüli választási szervezésben illetékes szerv felé élhetnek – tudatták.