Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház a Brexit-jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és ebben az esetben már a nyáron megindulna az utódválasztási folyamat.
Boris Johnson 2016-ban is indult a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, miután az előző kormányfő, David Cameron a brit EU-tagságról abban az évben tartott népszavazás után lemondott.
Cameron a bennmaradásért kampányolt, ám a referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
Johnson kampánymenedzsere a 2016-os utódválasztási versengésben Michael Gove jelenlegi környezetvédelmi, élelmiszer- és vidékügyi miniszter volt. Gove azonban az utolsó pillanatban megvonta támogatását Boris Johnsontól és bejelentette saját indulási szándékát.
Ezután Boris Johnson visszavonta jelöltségét, Gove pedig a második választási fordulóban kiesett. Theresa Mayt a döntő fordulóban – utolsó vetélytársának visszalépése után – egyedüli indulóként a párt vezetőjének választotta a konzervatív frakció, és így ő lett a miniszterelnök is.
Johnson, London egykori polgármestere az EU-népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és jelenleg is az. Külügyminiszteri tisztségéről is azért mondott le tavaly, mert megítélése szerint a kormány a Brexit után is túl szoros kapcsolatokra törekszik az EU-val.
Theresa May távozása után valószínűleg nem Boris Johnson indul egyedüliként az utódválasztási versenyben. A potenciális jelöltek között szerepel Michael Gove, valamint Amber Rudd munkaügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Penny Mordaunt védelmi miniszter és Liz Truss pénzügyminiszter-helyettes is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!