Pompeo ellenben úgy vélte: noha mindkét ország a saját érdekeit védelmezi és álláspontjaik nem mindig csengenek össze, rengeteg olyan kérdés van, ahol érdekeik egybeesnek. Mint mondta, Washingtonnak és Moszkvának ezekre a szférákra kell támaszkodnia a kétoldalú kapcsolatok javításában „a közös biztonság érdekében”. Példaként a terrorellenes küzdelmet, a fegyverzetcsökkentést, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását és a regionális konfliktusok rendezését említette.
TRUMP ORBÁNNAK: MINTHA IKREK VOLNÁNK
Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktorral folytatott washingtoni tárgyalás végén azt mondta a magyar kormányfőnek, „olyan, mintha ikrek volnánk” – erről az Egyesült Államok budapesti nagykövete beszélt a 444.hu-nak adott, tegnap megjelent interjúban.
David Cornstein kiemelte, a találkozó egy kicsit valóban hosszabb volt a tervezettnél, ami jól jellemzi az Egyesült Államok elnökének a stílusát: ha érdeklődik valaki iránt és sok kérdése van, elnyúlhatnak a találkozói.
A nagykövet arról is beszélt, Budapestre érkezése előtt az amerikai vezetés nem szentelt szinte semmi figyelmet Magyarországnak, és „ez még az Obama-kormány hozzáállásából adódott”.
Trump ehhez képest abból indul ki, hogy „barátok vagyunk, szövetségesek a NATO-ban, és ennek megfelelő kapcsolatban kell lennünk egymással”. (MTI)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!