Ezek a tárgyalások nem vezettek érdemi eredményre, és Jeremy Corbyn pénteken bejelentette, hogy a Munkáspárt nem folytatja a kormánnyal az áprilisban kezdett egyeztetéseket. Theresa Mayhez intézett levelében a Munkáspárt vezetője úgy fogalmazott, hogy a tárgyalási folyamat eljutott lehetséges végső határáig, mivel a konzervatív kormány folyamatosan destabilizálódik, cselekvési hatásköre egyre szűkebb.
Sir Keir Starmer, a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, a munkáspárti tárgyalóküldöttség vezetője már a kormánnyal kezdett tárgyalássorozat elején egyértelművé tette, hogy a Munkáspárt csak olyan megállapodást hajlandó elfogadni, amelyben szerepel népszavazás kiírásának lehetősége a Brexit feltételrendszeréről.
A Munkáspárt emellett állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását is elengedhetetlennek tartja az EU-val a Brexit utáni időszakra.
A kormány eddig mindkét lehetőséget mereven elvetette.
Jeremy Corbyn a vasárnapi BBC-műsorban – az újabb népszavazás lehetőségét firtató kérdésre – azt mondta: bármiféle jövőbeni referendum akkor lehetséges, ha hiteles választási lehetőségek között lehet dönteni. A Munkáspárt vezetője szerint ilyenek jelenleg nincsenek, mivel a parlamentben semmiről nem sikerült megállapodni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!