Egy újabb videóüzenetben Matteo Salvini kifejtette, hogy a Sea-Watch 3 hadat üzent Olaszországnak, megsértve az ország határait és megtámadva az olasz katonákat.
Az olasz kormánypárt Liga vezetője elítélte az olasz baloldali ellenzéki politikusoknak a Sea-Watch 3 kapitányát éltető magatartását. Matteo Salvini szerint az olasz politikusoknak az olaszországi szegényekkel, nyugdíjasokkal kellene foglalkozni. Salvini hozzátette, hogy ezek a migránsok azért nem maradhatnak Olaszországban, mivel illegálisan érkeztek, és az olasz városok utcáin árulnának majd kábítószert. Az olasz belügyminiszter a Sea-Watch 3 kapitányának korábbi kijelentéseit idézve kijelentette: egy „fehér, gazdag, német azzal tölti az idejét, hogy az olasz parti őrség hajóját megpróbálja elsüllyeszteni a katonákkal a fedélzetén”.
„Azt mondják életeket mentenek, és közben másokat ölnek majdnem meg, akik szolgálatukat végzik” – mondta Matteo Salvini. Megjegyezte, Olaszország komoly ország, szabályokkal, büszkeséggel, méltósággal és ez a pénzügyi kötelezettségszegési eljárásokra is vonatkozik, amelyekkel Európában egyesek, talán Hollandia is sújtani akarja a római kormányt. A holland kormány elveszítette jogát, hogy bármit is kérjen Olaszországtól – tette hozzá az olasz miniszterelnök-helyettes.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök is súlyosnak nevezte a Sea-Watch 3 magatartását. A hajó lefoglalását szorgalmazta a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is.
A Sea-Watch 3 megérkezésekor Lampedusa kikötőjébe a szervezet aktivistái és pártolói – mintegy százan – a kapitányt éltették. Mások, köztük helyiek azt kiabálták, vessék börtönbe a kapitányt, mivel illegális bevándorlókat hozott Olaszországba. Lampedusa szigetén – amelynek korábbi balközép polgármestere 2017-ben nemzetközi díjat kapott a bevándorlók befogadásáért – a májusi EP-választásokon a Liga jelöltje nyert mandátumot.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!