A rózsaszín hidzsábtól az orrtörésig

Színes fejkendőt vagy burkinit viselő muszlim asszonyokat is látni nyáron Belgiumban. Franciaországgal ellentétben itt nem váltott ki hatalmas társadalmi vitát a majdnem tíz évvel ezelőtt életbe lépett burkatilalom, de a mély törésvonalak jelen vannak. Brüsszel utcáin integrációs szükségletként és emberi jogi sérelemként is beszélnek a szabályozásról. Bár a tilalom a gyakorlatban csak pár száz nőt érint, bőven akadnak incidensek.

Háromszázra tehető a hagyományos öltözetet viselő nők száma a Benelux államban Fotó: MTI/EPA/Robin Utrecht

A végletekig megosztott belga politikában nagyon nehéz konszenzust találni, így amikor a szövetségi parlament alsóháza 2010-ben ellenszavazat nélkül döntött a burkatilalomról, az európai közvélemény egy emberként figyelt fel a brüsszeli eseményekre.

Belgium lehetett volna az első uniós ország, amely nemet mond a muszlim nők által viselt nikáb és burka közterületen és közintézményekben való viseletére, de végül épp a közigazgatási nehézségek és egy – bevettnek számító – kormányválság nyomán Franciaország megelőzte Belgiu­mot, így a Benelux állam „csak” 2011 nyarán tiltotta be a burkát. Mivel a szövetségi kormány hivatalosan nem gyűjt adatokat az ország területén élő muszlimok számáról, a sajtóforrások akkor körülbelül négyszázezer iszlámhívőről számoltak be, de árulkodó, hogy jelenleg már nyolcszázezer belgiumi muszlimról lehet olvasni.

Legtöbbjük, körülbelül negyven százalékuk Brüsszelben él, és – szintén nem hivatalos adatok szerint – mára a belga főváros teljes lakosságának huszonöt százaléka muszlim.

A símaszkot sem tűrik

Ezt egyébként épp az utcai viseletek teszik egészen nyilvánvalóvá: a reggeli órákban a tömegközlekedési eszközökön gyakorlatilag minden harmadik nő fejkendőt visel, a nyár beköszöntével pedig az elméletileg a muszlim asszonyok szerénységét hirdető öltözetek is egyre élénkebb színűek. Ha az év ezen időszakában körbenézünk a brüsszeli belváros egyik sétálóövezetében, játszi könnyedséggel találunk divatos, akár rózsaszín vagy narancssárga fejkendőket is. Ennek persze semmi köze a burkatilalomhoz.

Háromszázra tehető a hagyományos öltözetet viselő nők száma a Benelux államban
Fotó: MTI/EPA/Robin Utrecht

Erre hívja fel a figyelmemet a 27 éves Hanne is, akit Brüsszel történelmi főterén kérdeztem. – Szerintem a legtöbben nincsenek is tisztában azzal, hogy mi az a burka. Én még sosem láttam burkát Brüsszelben. Te talán igen? – kérdez vissza, majd hozzáteszi: a város amúgy is annyira színes, hogy valószínűleg fel sem tűnne egy kirívóan konzervatív öltözet.

Az egyébként uniós berkekben dolgozó Hanne arra céloz, hogy Belgiumban és a burkatilalom más ­európai országai­ban sem tilos az arcot a homlok kivételével teljesen szabadon hagyó fejkendő, a hidzsáb viselete. A tilalom hatálya alá a szemet szabadon hagyó nikáb, illetve a szemet is hálószerű anyaggal elfedő burka esik, de símaszkot vagy bukósisakot sem lehet a tömegközlekedési eszközökön vagy akár a kórházakban hordani. – Olyanról sem hallottam még, hogy valakiről a karneváli időszakban levetessék a maszkot – teszi hozzá a fiatal lány búcsúzóul.

Burkinik a strandon

Persze ellenvélemények is akadnak. A 32 éves Thomas állítja, hogy már látott burkát, bár nem egészen tudta beazonosítani. – Pár hete Oostendenél, a tengerparton pár nő ilyen öltözetben fürdött. Legalábbis burkának tűnt – mondja a flamand férfi nevetgélve, de hamarosan elbizonytalanodik: – Fogalmam sincs róla, hogy a burkini tiltott öltözetnek számít-e.

Franciaországgal ellentétben a belgáknál a burkini viselete nem váltott ki hatalmas társadalmi vitát. A flamand önkormányzatok nyolcvan százaléka a kiépített strandokon tiltja a testet eltakaró öltözetet, viszont – szintén Franciaországgal szemben – példátlan, hogy a bárki által szabadon megközelíthető tengerparton levetessék a burkinit.

Pár hete egyébként a belga sajtó arról cikkezett, hogy a Leuventől nem messze fekvő Kessel-Lo település egyik strandjára nem engedtek be egy száras fürdőnadrágot viselő fiút, míg a burkinis nők gond nélkül bejutottak.

A gyermek családjának aggályait az uszoda tulajdonosa sem csillapította, amikor kijelentette: a szabályzat szerint a burkini egyrészes fürdőruhának számít, míg a fiú öltözete, a sortszerű úszó valóban nem megengedett.

Horror a kórházban

A statisztikák alapján mondhatnánk, hogy kirívó esetről van szó. A tilalom első két évében ugyanis csupán pár tucat burkát vagy nikábot viselő nőt büntettek meg Belgiumban, és különben is: mintegy háromszázra tehető a nap mint nap így öltözködő muszlimok száma. Azt ugyanakkor számokkal lehetetlen felmérni, hogy milyen mélyek a Kessel-Lóhoz hasonló esetek által okozott társadalmi törésvonalak.

A 21 éves Mathis – aki nyíltan a bevándorlásellenes Flamand Érdek szavazójának vallja magát – arról mesél Brüsszel főterén: édesapja Antwerpenben orvos, és az említett civilizációs különbség számos alkalommal megnehezítette már a dolgát. – Egy alkalommal hazajött és elmesélte, hogy nem tudott segíteni egy asszonyon, aki ilyen öltözetben ment be a kórházba.

Nem tudom, hogy hidzsáb vagy nikáb volt-e rajta, nem is érdekes. De a férje nem engedte, hogy levegye a vizsgálathoz – mondja, hozzátéve: akadnak olyan kórházak, ahol erre a célra elkülönített szobák vannak, de az említett konfliktust valószínűleg egy ilyen helyiség léte sem orvosolta volna. – Horrorisztikusnak tartom a jelenséget! – csóválja a fejét.

Hasonló rémtörténetekről a belga sajtóban alig lehet olvasni. A burkatilalom hatályba lépése után talán egy történet keltett nagyobb érdeklődést: akkor egy, a brüsszeli Molenbeekben feltartóztatott, muszlim öltözetet viselő nő betörte egy rendőr orrát, mert az megpróbálta megmotozni. A belga sajtó szerint az asszonyt jól ismerték már az egyenruhások, mert következetesen megszegi a tilalmat, mondván: saját akaratából hordja, ezért nem hajlandó megválni a nikábtól.