Kamala Harris szenátor pedig ismét felhozta, hogy az 1970-es években Joe Biden – szenátorként – dicsérte a szegregációt, azaz a faji elkülönítést szorgalmazó törvényhozó kollégáit. „Az alelnök még mindig nem ismeri el, hogy helytelen volt az akkori állásfoglalása” – mondta Harris. Válaszul Biden Harris kaliforniai államügyészi munkáját támadta, mondván, nem tett eleget a szegregált iskolai körzetekért és a rendőri túlkapások ellen. „Ez nem igaz” – csattant fel a kaliforniai szenátornő.
Nem volt egyetértés a választók körében legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdésben, az egészségbiztosítás ügyében sem. Biden a demokraták által sem teljesen sikeresnek tartott, Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszer kiterjesztését ígérte, Kamala Harris az időskorúak egészségügyi ellátását segítő állami program, a Medicare mindenkire történő kiterjesztését javasolta, bár e programban – Bernie Sandersszel ellentétben – megőrizné a magánbiztosítók szerepét is.
A vita utáni első kommentárok szerint Joe Biden tétova, erőtlen politikusként mutatkozott meg. Ráadásul több alkalommal is füllentésen érték.
Az elnökjelöltségre pályázók egyébként is gyakran támadták egymást, bár vitájuk kevésbé volt heves, mint kedden vitázó kollégáiké. Általában nagy súlyt helyeztek az egészségbiztosítás gondjainak megoldására.
A vita záró perceiben Cory Booker és Julián Castro megismételte, hogy meg kellene indítani a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárást (impeachment). Kirsten Gillibrand, aki a vitában „kiváltságos fehér nőnek” nevezte magát, arra a kérdésre, hogy elnökként mit tenne elsőként, azt válaszolta: „fertőtleníteném az Ovális Irodát”. Megjegyzését a The New York Times című lap „az est idézetének” minősítette.
A The Washington Post című lap elemzése szerint Kamala Harrisnak nem sikerült korábbi kiváló szereplése, Joe Biden pedig ismét csak sebeket kapott, vita győztese pedig a jelen nem lévő, Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt. Ők a szerdai vitában nem vettek részt, mert már a keddiben szerepeltek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!