– Addig azon kell munkálkodnunk – illetve lehet munkálkodnunk, ha mindkét oldalon megvan a kellő akarat –, hogy olyan megoldást találjunk, amellyel betartjuk egyrészt a [1998-as] nagypénteki egyezményt, ami az Ír Köztársaság és Nagy-Britannia kívánsága is, s ezzel párhuzamosan biztosíthassuk a belső piac egységét – emelte ki a kancellár.
Berzi Gergely, a XXI. Század Intézet külügyi igazgatója az esetleges brit előre hozott választásról tegnap azt mondta az M1 aktuális csatornán: az csak tovább bonyolítaná a helyzetet, mert felforgatná a brit belpolitikát. A közvélemény-kutatások alapján ugyanis a Konzervatív Párt elveszítené kormányzóerejét, és a Munkáspárt – amelynek szintén csökken a népszerűsége – is gyengébb eredményt érne el.
Vlagyivosztokig tartó Európa
Nemcsak a nyugati partnerekre – mint Boris Johnsonra vagy a Párizsban szintén tegnap vizitáló Kiriakosz Micotakisz görög kormányfőre – van ideje a francia elnöknek a zsúfolt diplomáciai héten, hanem a keletiekre is. Emmanuel Macronhoz tegnap Narendra Modi indiai kormányfő is hivatalos volt, a hét elején pedig orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint fogadta nyári rezidenciáján, Bréganconban. „Oroszország nagyon mélyen európai ország”, közölte másnap Macron a Facebook-oldalán, mégpedig orosz nyelvű üzenetben. Úgy véli, újra össze kell kötni Oroszországot és Európát, és utóbbi szerinte „Lisszabontól Vlagyivosztokig tart”. De az Élysée-palota lakója nem rejtette véka alá meggyőződését, hogy Moszkvának tartania kell magát a demokratikus alapelvekhez. A gyülekezési, valamint a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, illetve a választásokon való indulás szabadsága mind olyan értékek, amelyeket Oroszországnak – ahogy az Európa Tanács minden tagjának – teljes mértékben tiszteletben kell tartania. – Én hiszek az európai Oroszországban – jelentette ki a francia elnök. A moszkvai tömegtüntetésekkel kapcsolatban Putyin azt mondta: Oroszország nem akar olyan helyzetet, mint ami Franciaországban kialakult a sárga mellényesek tüntetésein. – Mindent meg fogunk tenni, hogy a belpolitikai helyzetünket szigorúan a törvényes kereteken belül tartsuk. Az embereknek joguk van ahhoz, hogy a jogszabályok adta lehetőségeken belül békésen tiltakozzanak. Viszont senkinek nincs joga a törvényeket megsérteni, ha ez megtörténik, akkor felelnie kell érte – hangoztatta a Kreml ura. Macron erre reagálva úgy vélte, nem pontos az orosz elnök hasonlata, mert a franciaországi sárga mellényes tüntetők legalább szabadon indulhattak az európai parlamenti választásokon, és szabadon indulhatnak majd az önkormányzati választásokon, és szerinte ez így is van rendjén. A két államfő együtt szorgalmazta az Ukrajnát és Németországot is magában foglaló normandiai négyek tanácskozásának felújítását a kelet-ukrajnai válság feloldására. Macron szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megválasztásával a helyzet teljesen megváltozott. (Magyar Nemzet)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!