Erna Solberg a svéd neonáci szervezeteket tette felelőssé a szélsőséges ideológia terjedéséért Skandináviában. A norvég miniszterelnök erről egy minapi svédországi fórumon beszélt annak kapcsán, hogy egy norvég férfi egy Oslóhoz közeli mecsetben lövöldözött múlt szombaton. Bár a kormányfő a neonácik elleni fellépés terén is felajánlotta segítségét Stockholmnak, szavai nem váltottak ki örömujjongást a svéd politikusok körében. – Üdvözlöm a norvég–svéd együttműködés gondolatát, de ha valaki a Haladó Párttal koalícióban kormányoz, és kétszer is miniszterré nevezi ki Sylvi Listhaugot, annak talán először inkább tükörbe kellene néznie – közölte Anders Ygeman energiaügyekért felelős svéd miniszter.
A szóban forgó Sylvi Listhaug kemény bevándorlásellenes retorikájáról ismert, az oslói kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Haladó Pártnak a politikusa, az Erna Solberg vezette kabinetben többek között a bevándorlásügyi tárcát vezette. Ebben a minőségében jelentősen korlátozta a Norvégiába irányuló migrációs hullámot, ám neve inkább azért cseng ismerősen Svédországban, mert 2017 augusztusában Stockholmba utazott. Útját akkor azzal indokolta, hogy tanulmányozni akarja, milyen a rosszul működő integrációs modell, egyben kijelentette: hatvan no-go zónája van Svédországnak, ahová a rendfenntartók nem merik betenni a lábukat. Szavai miatt lemondta tervezett megbeszélésüket Heléne Fritzon akkori svéd menekültügyi miniszter. Sylvi Listhaug a mostani csetepatét sem hagyta szó nélkül. – Nem toleráljuk Svédország kioktatását! Először a saját házuk táján tegyenek rendet, mielőtt ránk mutogatnak – közölte. Svédországban egyre gyakoribbak a neonácik által elkövetett atrocitások: a svéd Expo magazin szerint 2017-ben 3660 neonáci jellegű cselekményt regisztráltak, ami hatszázzal több, mint 2016-ban.
Dánia szigorúbb határellenőrzéseket fontolgat Svédországgal közös határán a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanás nyomán – közölte Mette Frederiksen. – Nem állapot, hogy valaki Svédországból Dániába utazzon, és dinamitot helyezzen el a fővárosunk közepén – hangsúlyozta a dán kormányfő.