A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel

A pelagornithidák, vagyis az ősi, hatalmas testű tengeri madarak családjáról úgy vélték, az északi féltekén fejlődött ki, az elmélet azonban megdőlt, amikor a család legrégebbi, bár legkisebb tagjának maradványait felfedezték Új-Zéland Déli-szigetén – számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A most feltárt 62 millió éves Protodontopteryx ruthae nem sokkal azután élt a szigeten, hogy a dinoszauruszok kihaltak.

Mint a család többi tagjának, a Protodontopteryx ruthae-nek is csontos, fogszerű kinövések álltak ki a csőre végéből.

A tengeri madár kövületeit ugyanaz a csapat azonosította, amelyik nemrég bejelentette egy 1,6 méter magas ősi pingvin feltárását ugyanazon a lelőhelyen.

Leigh Love amatőr őslénykutató tavaly találta meg a Protodontopteryx csontvázának egy részét a Waipara Greensand kövülettelepen.

Az ősi madarat Love felesége, Ruth tiszteletére nevezte el Protodontopteryx ruthae-nek, megköszönve, hogy évtizedek óta elviseli az őslénykutatás iránti szenvedélyét.

A csontokat Love társa, a szintén amatőr Alan Mannering preparálta, majd a Canterbury-i Múzeum kurátorai és a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet tudósai írták le tudományosan az ősi madárfajt.

Paul Scofield, a Canterbury-i Múzeum kutatója elmondta: a fosszília kora arra utal, hogy a pelagornithidák családja a déli féltekén fejlődött ki.

„Annak ellenére, hogy a madár viszonylag kicsi volt, a felfedezés jelentősége óriási a család történetének megértése szempontjából. Amíg ezt a csontvázat meg nem találtuk, az igazán régi pelagornithidák maradványai az északi féltekén kerültek elő, így azt hittük, ott alakult ki a család. Új-Zéland egészen másképp nézett ki akkoriban, trópusi éghajlat uralkodott, a tenger 25 fokos lehetett, korallokkal és óriásteknősökkel” – magyarázta.

A későbbi pelagornithidák óriásira nőttek, egyes fajok 6,4 méteresre kiterjesztett szárnyakkal repültek az óceán fölött.

A most feltárt fosszília nemcsak az egyik legteljesebb egyede a családnak, hanem csontváza egy sor váratlan vonást is mutat, ami segít jobban megérteni ezeknek a titokzatos madaraknak a történetét – fűzte hozzá Gerald Mayr, a Senckenberg kutatóintézet tudósa.

Az új faj csontváza azt sugallja, hogy a madár csak kisebb távolságokat repülhetett be, szemben a későbbi leszármazottakkal. Rövid, széles álfogaival valószínűleg halakat fogott. Utódainak tűszerű álfogai fejlődtek ki, melyekkel inkább puhatestűeket, köztük tintahalakat kaptak el.

A család utolsó faja 2,5 millió éve halt ki, nem sokkal azelőtt, hogy a modern ember megjelent volna.