Az olasz törvények a bevándorlók számára kedvező reformjának elősegítésére adtak még tavalyelőtt 299 ezer dollárt (mai áron 89 millió forintot) a Soros György amerikai milliárdos alapította Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) az Olasz Radikálisok (RI) elnevezésű liberális törpepártnak, amelynek már csak két képviselője és egy szenátora van a római parlamentben.
A Libero milánói lap információját Riccardo Magi, a +Europa nevű liberális párt képviselője erősítette meg, aki tavaly novemberig még az RI országos főtitkári posztját töltötte be. A hírről tegnap a Breitbart jobboldali amerikai hírportál is beszámolt. – Sokkal jobb támogatást kapni Sorostól, mint barátságban lenni Orbánnal. Teljességgel elismerem, hogy finanszírozást kaptunk, ez büszkeséggel tölt el – fogalmazott Magi, aki egyébként azt is állítja, a 2002-es, jobboldali politikusok nevéhez fűződő Bossi–Fini-féle olasz bevándorlási törvény félmilliárd (!) illegális bevándorlót hozott Olaszországba, ami nyilvánvaló képtelenség. Valójában több mint félmillióra tehető a számuk.
A mostani értesülés azt támasztja alá, hogy Soros nyíltan beavatkozott az olasz jogalkotásba. De tavalyi olasz kutatások alapján ismert volt, hogy a milliárdos 2017–18-ban 8,5 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) adott balliberális pártoknak, illetve bevándorláspárti szervezeteknek. Az OSF olasz hálózata olyan szervezetekig ér, mint az Orvosok Határok Nélkül vagy a mentőhajókat működtető SOS Méditerranée.