Német hírportálok keddi beszámolói szerint a kongresszusra benyújtott indítványok előzetes vizsgálatával foglalkozó testület módosításokkal elfogadta és a küldöttek elé terjesztette a párt időseket összefogó platformjának (Senioren-Union) határozati javaslatát.
Az idős kereszténydemokraták eredetileg azt akarták elérni, hogy a kongresszus szólítsa fel a tartományi törvényhozásokban működő CDU-frakciókat egy jogszabály megalkotására, amely tiltja a fejkendőviselést óvodákban és iskolákban.
A kongresszust előkészítő bizottság a követelést finomítva engedte át a szűrőn. A kongresszus elé kerülő változat szerint elsősorban a szülőket kell meggyőzni arról, hogy nem helyes vallási okból fejkendő viselésére nevelni a kislányokat. Azonban „legutolsó lehetőségként a tiltást sem zárjuk ki” – áll a határozati javaslatban, amely szerint a fejkendő megbélyegzi és hátrányos helyzetbe szorítja a muszlim családból származó kislányokat.
A fejkendő „már a játszótéren vagy az iskolaudvaron láthatóan kívülállóvá teszi a gyerekeket, és ezt feltétlenül meg kell akadályozni” – indokolják a törekvést az előterjesztésben.
A pénteken Lipcsében kezdődő kétnapos kongresszuson egy sor további elvi, ideológiai kérdés is napirendre kerül majd, és az egész tanácskozásnak az lesz az egyik legfőbb témája, hogy a párt forduljon-e a határozottan jobboldali politika felé, vagy maradjon meg a politikai spektrum közepén.
Ez volt a fő kérdés a tavaly decemberi tisztújító kongresszuson is, amelyen a középutas Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a pártelnöki tisztségből 18 év után távozott Angela Merkel utódjának.
Annegret Kramp-Karrenbauer csupán 35 szavazattal kapott többet, mint a hangsúlyosabban jobboldali politikát meghirdető másik elnökjelölt, Friedrich Merz, és szűk egy év alatt nem sikerült teljesen egyesítenie és lendületbe hoznia a CDU-t.
A párt országos választói támogatottsága továbbra is 30 százalék alatt van – a legutóbbi felmérések szerint a 25 és 29,5 százalék közötti sávban mozog -, elmarad a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson szerzett, igen gyenge eredménynek számító 32,9 százaléktól.