Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés tegnap Madridban, írta a távirati iroda. Ugyanakkor a számítások szerint hét kisebb párt támogatását is meg kell még szerezniük programjukhoz, ha nem akarnak a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni.
A múlt vasárnapi, előrehozott választások eredményeként ugyanis a kormányalakítási lehetőségek tovább szűkültek, így jóval széttagoltabb lett a politikai spektrum. A PSOE-nak és az Unidas Podemosnak ma kevesebb mandátuma van, mint tavasszal. – Spanyolországnak stabil kormányra van szüksége. (…)
A szavazatok kijelölték az egyetlen utat, azt, amelyen most együtt indulunk el, a PSOE és az Unidas Podemos – fogalmazott az előzetes együttműködési megállapodás nyilvános aláírása után Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, a PSOE főtitkára. Felidézte, hogy a két párt korábban, az áprilisi választások után nem tudott megállapodni a kormányzati együttműködésről, és tudatában vannak annak, hogy ezzel sok választónak csalódást okoztak.
Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője hangsúlyozta: egy progresszív kormányt kívánnak létrehozni, amely ötvözi pártja bátorságát a szocialisták tapasztalatával, és a területi krízis leküzdéséért, valamint a társadalmi igazságosságért dolgozik.