A stabilitási mechanizmus az euróövezet pénzügyi stabilitásának biztosítását célzó uniós stratégia részét alkotja: a 2002 februárjában aláírt kormányközi szerződés a pénzügyi nehézségekkel küzdő vagy azok által fenyegetett euróövezeti országoknak nyújt segítséget. Olaszország – Németország és Franciaország után – az ESM harmadik legnagyobb finanszírozója. Az ESM reformját a tervek szerint februárban írják alá, de a módosításokban a tagállamok már megállapodtak.
Az olasz kormányfő június végén járult hozzá az ESM új szerződéséhez. Giuseppe Conte korábbi nyilatkozatai szerint az akkori kormánypárt Liga tudott mindenről, Matteo Salvini viszont dokumentumokkal kész bizonyítani, hogy a miniszterelnök erről nem értesítette sem az akkori kormánypártokat, sem a parlamentet. Már a baloldali Demokrata Párttal (PD)együtt kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) is fenntartásait fejezte ki az ESM reformja miatt.
”Ez a szerződés az olasz dolgozók megtakarított pénzét fenyegeti, csak hogy megmentsék a német bankokat. A (dél-olaszországi) Reggio Calabria nyugdíjasa fogja megmenteni a Deutsche Bankot!„ – jelentette ki Matteo Salvini. A jobboldali Olasz Testvérek (FI) elnök, Giorgia Meloni is hangoztatta, hogy az ESM reformja ”a német bankok megmentésére kell a Brexit küszöbén„.
Elemzők szerint ezzel az üggyel ”a legmagasabb fokozatra„ kapcsolt a közvélemény-kutatásokban 50 százalék feletti ellenzéket vezető Matteo Salvini és Giuseppe Conte közötti politikai ellentét, amely tovább gyengíti a kormányt. Matteo Salvini a parlamentben bizalmi szavazást kérhet, amelyet Giuseppe Conte mindenképpen el akar kerülni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!